Egy nullás győzelmet arattunk az idény első hazai mérkőzésén, amelyen a Tatabányát együttesét győztük le Medgyes Zoltán góljával, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.
„A csapat az első félidőben jobb teljesítményt nyújtott, kevesebb hibával jobb, de egy kapusbravúrra is szükség volt, amikor odapasszoltuk a labdát az ellenfélnek, ami persze benne van a játékban, viszont nem az történt, hogy felépített támadásból került helyzetbe a Tatabánya. Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, több olyan szituáció is akadt, amikor eljutottunk az ellenfél alapvonaláig, ott azonban rosszul oldottuk meg a helyzeteket. Összességében viszont rendben volt a félidő, uraltuk a játékot. A második felvonást is jól kezdtük, a gól után egy kicsit ráültünk az egy nullára, akkor a Tatabányának is voltak lehetőségei és kellett a vezetés megőrzéséhez a kapusunk jó teljesítménye is. Összességében megérdemeltük ezt a győzelmet."





