Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megérdemelt győzelem

Megérdemelt győzelem

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 11. 14. 16:02Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Simon Miklós együttese szakította meg a Paks II hibátlan hazai teljesítményét

Komoly kihívást jelentő erőpróba várt a Budapest Honvéd második csapatára, amely a Paks vendégeként lépett pályára az NB III Közép csoportjában. Ellenfelünk hazai százszázalékos teljesítménye, illetve a kispestiek idegenbeli veretlensége csak emelte a találkozó presztízsét, és szerencsére Simon Miklós együttese vette az akadályt, hiszen 2–0-s győzelmet aratott. 

A Honvéd Thierry Gale révén már az első félidőben vezetést szerzett, majd a második játékrészben Szűcs Tamás megkoronázta a számára már eddig is jól alakuló hetet (pénteken debütálhatott az első csapatban a Budaörs elleni edzőmérkőzésen), az összecsapás 61. percében megduplázta a Honvéd II előnyét, beállítva így a 2–0-s végeredményt.Második csapatunk ezzel a sikerrel hárommeccses győzelmi sorozatban van és a tabella 4. helyét foglalja el.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 17. FORDULÓ

Paksi FC II–Budapest Honvéd FC II 0–2 (0–1)

Paksi FC Stadion 

V: Bana G. (Perák A., Szabó L.)

G: Gale (40.), Szűcs T. (61.)

Paks II: Simon B. – Volter (Zoltán R., 70.), Süvöltös (Budai, 70.), Szabó B., Gyurkits (Görög, 81.), Osváth, Vas, Pethő (Artner, a szünetben), Kinyik, Szekszárdi, Varga Zs. (Kovács L., a szünetben)

Vezetőedző: Kindl István

Honvéd II: Dúzs – Bardea, Szabó T., Nyitrai, Gale (Németh B., 60.), Májer (Rácz B., 72.), Feledy, Szűcs T. (Kalocsány, 81.), Sani, Keresztes, Banó-Szabó (Kárász, 60.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – A legfontosabb legelőször is az, hogy nagyon-nagyon jó iramú mérkőzést tudtunk játszani egy kifejezetten erős ellenféllel. Ez a tanulási folyamatunkban egy remek állomás volt. Kiválóan vettük az akadályt, a fiúk odatettek mindent a pályára, küzdöttek, ráadásul a Paks hazai veretlenségét sikerült ezzel elvennünk, teljesen megérdemelten. Többször álltunk úgy kapussal szemben, amivel még nagyobb arányú lehetett volna a győzelem, de még egyszer mondom, örülök annak, hogy színvonalas meccset vívtunk egy olyan ellenféllel, amely szintén nyerni akart.

2021. 11. 14. 16:02Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések