Az NB III-as bajnokság 14. fordulójában a Majosi SE együttesét fogadta Kispesten a Budapest Honvéd második csapata, a Simon Miklós által irányított fiatalok pedig remek teljesítményt nyújtottak a találkozón. Már a szünetre háromgólos előnyre tettek szert Lukácsék, s a második félidőben meg tudták duplázni a találatok számát, s kapott gól nélkül zsebelték be a három pontot.
A találkozót az alábbi videóban tudjátok visszanézni!
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 14. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Majosi SE 6–0 (3–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Héra Csanád (Imrő J., Nagy B.)
Gólszerző: Lukács (26., 51.), Kocsis (39.), Bocskay (45.), László D. (76., 84.)
HONVÉD: Horváth A. – Török K. (Gale, 78.), Szabó A. (Csörgő, 78.), Eördögh (Bartha, 78.), Bocskay, Lukács, László D., Craciun, Csányi, Kocsis D. (Németh D., 70.), Keresztes (Kerezsi, a szünetben)
Vezetőedző: Simon Miklós
MAJOSI SE: Antal S. – Kugli, Pál M., Simó, Széles, Petrovics (Vituska, 66.), Pál A., Tamás B. (Kovács E., a szünetben), Szeiler, Bognár, Nagy Zs.
Vezetőedző: Tihanyvári László
Simon Miklós: – Óriási dolognak tartom, hogy felnőtt szinten ilyen arányban tudtunk mérkőzést nyerni. Még akkor is ezt mondom, ha jó pár gólhelyzetet és lehetőséget elhibáztunk, ha ezeket berúgjuk, akár még nagyobb arányban is nyerhettünk volna. De mindig is reménykedtünk és reménykedünk abban, hogy az a játék, amit hétről hétre a srácok nyújtanak, gólok számában is megmutatkozik, örülök, hogy ezúttal ez sikerült és ilyen arányban, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.





