Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Másodszor is a negyeddöntőben

Másodszor is a negyeddöntőben

Klub

Megjelenés: 2024. 02. 26. 11:59Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – Simon Benedek először volt kezdő az első csapatban

Számok

1
Simon Benedek a Siófok ellen először volt tagja a Bp. Honvéd kezdőcsapatának. A 18 éves támadó korábban nyolc NB II-es meccsen csereként lépett pályára. 

2
U19-es csapatunk egymás után másodszor jutott Európa egyik legrangosabb utánpótlás-tornájának a Viareggio Kupának negyeddöntőjébe.

52
Eddig ötvenkét alkalommal játszottunk tétmeccset a Siófok ellen (NB I 38, NB II 4, Magyar Kupa 9, Siótour Kupa 1).

A hét mondása
Csertői Aurél a Siófok elleni mérkőzés után:„Mondhatnám, hogy ilyenkor az edzők próbálják megmagyarázni a sikertelenséget, de a tények, azok tények. Volt két kapufánk, kihagytuk a kihagyhatatlant, míg az ellenfelünknek két lecsorgó labdából volt lehetősége. A végjátékban gyengén teljesítettünk, rossz megoldásokat választottunk, de akkor sem szabad egy ilyen mérkőzést elveszíteni. Az utolsó negyedórában fejetlenül támadtunk, még a belsőt védőt is felküldtük, mégis a lapos passzokat kerestük, ahelyett, hogy beíveltük volna a labdát és sajnos nem is tudtunk gólt szerezni.“

Ez történt a héten (február 26—március 3.):

100 éve:
1924. március 2-án a Hungária úti pályán a Kispesti AC 1-1-es döntetlent játszott a Törekvés FC ellen. A kispestiek gólját Ölvedy Ferenc lőtte. A gólszerző a 83. percig volt a pályán, akkor ugyanis a játékvezető Pruhát a vasutasoktól, Fattert és Ölvedyt a piros-feketéktől kiállította.
A KAC az alábbi összeállításban lépett pályára: Biri – Morvai, Dudás – Raix, Tóth J., Budai – Fatter, Norik, Gresch, Ölvedy, Gulyás. Edző: Jurcsó Gusztáv

50 éve:
1974. február 27-én, Kispesten a Bp. Honvéd edzőmérkőzést játszott a szentendrei Kossuth KFSE ellen. A mieink Pusztai László (2) és Pintér Sándor (2) góljaival 4-0-ra nyertek. A Bp. Honvéd összeállítása ez volt: Bicskei – Egervári, Ruzsinszki (Hojszák), Varga – Pál, Czakó – Pusztai, Kocsis, Pintér, Bódi, Csepregi (Kádár)  

25 éve: 
1999. március 1-én a Kispest-HFC a Bozsik Stadionban, 3000 néző előtt fogadta a Videoton FCF csapatát. A találkozó gólnélküli döntetlennel ért véget. A kispestiek az alábbi összeállításban léptek pályára: Vezér — Plókai A., Csábi, Medgyesi, Müller — Hercegfalvi (Holló, 46.), Zováth, Bánföldi, Lóczi (Némethy, 63.) — Kane (Hungler, 80.), Borgulya. Edző: Gálhidi György

Csapataink eredményei:

Merkantil Bank Liga:
Budapest Honvéd–BFC Siófok 0–1

Viareggio Kupa
Nyolcaddöntő: Budapest Honvéd–Imolese (olasz) 2–1
Negyeddöntő: Budapest Honvéd–Ojodu City (nigériai) 0–4

Felkészülési mérkőzések

Nők
Budapest Honvéd FC–Budaörs 2–1

U15
Budapest Honvéd-MFA–Slovan Bratislava 3–1

U14
Budapest Honvéd-MFA–Slovan Bratislava 0–3


2024. 02. 26. 11:59Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub