Örömmel jelentjük be, hogy Hangya Szilveszter, Szamosi Ádám, Pekár István, Dúzs Gellért, Medgyes Zoltán és Tomás Tujvel után Branko Pauljevic is marad Kispesten, miután egy évvel meghosszabbította júniusban lejáró szerződését.
Branko 2024 nyarán csatlakozott a Honvéd-családhoz, ez idő alatt minden sorozatot figyelembe véve 43 tétmérkőzésen segítette csapatunkat. Az elmúlt idényben a bajnoki második hely elérése mellett fontos szerepet vállalt a Magyar Kupa-menetelésben: a 4. fordulóban a DVSC-nek lőtt gólja hosszabbítást, majd később továbbjutást ért, majd a Zalaegerszeg elleni elődöntőben ismét eredményes volt: a 44. percben José Calderón hibáját kihasználva lőtte ki a bal felső sarkot.
Tapasztalatával a következő idényben is komoly segítséget jelenthet csapatunknak, mind a pályán, mind az öltözőben – beleértve a fiatalok támogatását is. Pauljevic eddig 270 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 13 gólt szerzett és 21 gólpasszt adott. Magyarországi pályafutása során minden idényében stabil tagja volt aktuális csapatának.




.jpg)
