Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Már éllovas az U16; Győzelemmel hangolt a Puskás-Suzuki Kupára az U17

Már éllovas az U16; Győzelemmel hangolt a Puskás-Suzuki Kupára az U17

Klub

Megjelenés: 2025. 04. 29. 16:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Csapataink továbbra is nagy harcban vannak a dobogós helyekért.

U19-eseink három győzelmet követően a forduló előtt a tabellán még 4. helyen álló Kisvárda otthonába látogattunk. A felek ugyanannyi ponttal várták az összecsapást, végül a hazaiak otthon tartották mindhárom pontot és felugrottak a 2. helyre. A bajnokság élmezőnye ugyanakkor nagyon sűrű: A tabella 7. és 2. helyezettje között mindössze 3 pont a különbség. Takács László tanítványaira még négy meccs, sorozatban a Paks (11.), a DVTK (5.), az MTK (7.) és a DVSC (8.) elleni vár.

Várda Labdarúgó Akadémia U19–Budapest Honvéd FC U19 2-1

G: Abdullahi (16.), Blyzniuk (66.), illetve Gáspár (23.).

V: Kósa György (Debreceni Sándor, Onder Gábor).

Takács László, vezetőedző:

„Nem kezdtünk rosszul, voltak lehetőségeink, aztán egy hosszú kapus kirúgást rosszul számoltunk ki és ebből hátrányba kerültünk. Viszonylag gyorsan sikerült egyenlítenünk egy szögletet követően. A félidő hátralévő részében többet birtokolta a labdát a Kisvárda, helyzeteik azonban nem voltak. Kétszer vittük a kapusra labdát ziccerben, viszont nem sikerült megszereznünk a vezetést. A 2. félidőben a játék képe hasonló volt, mint az elsőben, náluk volt többet a labda, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Ellenfelünk erejét mutatja, hogy egy védelmi megingásunkat azonnal kihasználták és így újból átvették a vezetést, amire nekünk már nem volt válaszunk.”

Az Illés Akadémia két vállra fektetését követően, Bogdánfi Márton együttese a papírformának megfelelően ismét begyűjtötte a három pontot, ezzel tartja a lépést a Vasassal, amelynek az előnye jelenleg négy pont és egy meccs a mieinkkel szemben. Az angyalföldiekkel a Puskás-Suzuki Kupát követően ütköznek meg a többek közt a felnőtt csapatban is már bemutatkozó, Kovács Eriket, Petrók Viktort és Liziczay Zsombort is soraiban tudó U17-eseink.

Budapest Honvéd FC U17–DVTK U17 2-1

G: Milicz (13.), Nyers (25.), illetve Terejánszki (80.).

V: Gyana Gergely (Ujhelyi Norbert, Zimonyi Péter).

Hétgólos, tükörsima győzelmének és a Vasas újabb botlásának köszönhetően a tabella élére ugrott Petrók Viktor csapata, így három fordulóval a vége előtt jó helyzetből várja a folytatást. För Patrik immáron második a bajnokság góllövőlistáján a maga 15 találatával, Somogyi Tamás mesterhármast jegyzett, Bogdán Martin pedig duplázott. Az utolsó három körben az ETO FC Győr (6.), a ZTE FC (9.) és a DVTK (11.) lesz az ellenfelünk.

MTK Budapest U16–Budapest Honvéd FC U16 1-8

G: Somogyi (11., 33., 62.), För (19.), Bogdán (36., 57.), Ferencz (65.), Acsai (90.).

V: Visnyei Bendegúz (Balogh I. Zoltán, Tóth Szabolcs).

Fontos összecsapást nyertek U14-eseink, akik győzelmüknek köszönhetően így meg is előzték a szombathelyieket a tabellán. Szamosi Tamás együttese remek tavaszt produkál: A legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert.

Budapest Honvéd FC U14–Illés Akadémia 3-2

G: Hegedűs (44.), Fürjes (58., 63.), illetve Angler (25.), Varga B. (51.).

V: Szuhodovszki István (Mindák Marcell, Dombi Lehel).

Szamosi Tamás, vezetőedző:

"Ez a mérkőzés egy hullámvasút volt. A csapatunk erejét mutatja, hogy kétszer is vert helyzetből tudtunk egalizálni, majd megnyertük a találkozót. Sokat készültünk erre z összecsapásra, aminek meg is lett az eredménye."

2025. 04. 29. 16:30Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia