A IX. Honvéd Motherson & Vulcan Shield Cup második mérkőzésén nem mindennapi összecsapást láthattak a kilátogató nézők, hiszen U15-öseink ellenfele a Paris Saint-Germain volt a csütörtöki menetrend második mérkőzésén. A párizsiak U15-ös korosztályának erősségét jól mutatja, hogy Germain Borg tanítványai szeptemberben megnyerték az U15 Elite Cupot Münchenben, többek közt hét topklub akadémiájának csapatát is két vállra fektették, köztük a Bayern München, a Chelsea, a Liverpool, az Internazionale, a Porto, a Galatasaray és a Real Sociedad együttesét.
A párizsiakat érezhetően megfogta a szurkolónak avanzsált akadémistáink által teremtett parázs hangulat és a mieink fizikai fölénye. Az 5. percben kis túlzással ’felrobbant’ a Budapest Honvéd Akadémia, amikor Malomsoki Milán szerzett labdát a franciák tizenhatosánál és nem is gondolkodott sokat, remekül helyezett Baun mellett a kapuba (1–0).
A franciák szemmel láthatóan erőlködtek, inkább akadémistáink irányították a találkozót, de ezzel együtt is volt gólszerzési lehetősége a vendégeknek. A 19. percben Marlon Morisseau maradt ott a hosszú oldalon, és csak centiket tévedett, tekerése a keresztlécen csattant. A másik kapu előtt a mieink támadói sem maradtak adósak: a mérkőzésen végig aktív Hajagos Hunor szögletből csavart a hosszú kapufára.
A fordulást követően magasabb fokozatra kapcsolt a párizsi egylet, amely a szünetben négyet is cserélt, ez pedig meghozta az eredményt, amikor Messie Bolou egy távoli bombával egalizált (1–1).
Az utolsó percben aztán az a bizonyos korona is felkerülhetett volna Szamosi Tamás csapatának teljesítményére, miután kezezés miatt büntetőt végezhettünk el, Malomsoki lövését azonban Baun bravúrral védte, így ezzel együtt bravúros döntetlent követően egy ponttal gazdagodtunk.
A találkozót követően szétlövések döntöttek, amelyben 3–1 arányban a mieink bizonyultak jobbnak. Ennek kizárólag akkor lesz jelentősége, ha a csoportban szereplő csapatok között holtverseny alakul ki. A torna másik csoportjának meccsén: az Atalanta BC 2–0-s győzelmet aratott az NK MAribor ellen.
HONVÉD CUP, 2025/26, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–Paris Saint-Germain 1–1 (1–0)
Budapest Honvéd Akadémia, 400 néző. Vezette: Gyana Gergely (Mindák Marcell, Salamon Domonkos).
HONVÉD: Petró – Török, Nyiri (Bolyki, 55.), Szijjártó, Pisont (Magyar A., 39.), Józsa, Menyhárt (Gerebenes, 44.), Varga B. (Vass A., – a szünetben), Hajagos, Szabó D., Malomsoki. Vezetőedző: Szamosi Tamás
PSG: Baun – Samake, Laymard, Morisseau (Bolou, – a szünetben), Grenon Rolle, Belarbi, Namory (Sannon, – a szünetben), Malki, Coulibaly (Razafimbahoaka, – a szünetben), Claude-Loane, Cisse (Ciobanu, – a szünetben). Vezetőedző: Germain Borg
G: Malomsoki (5.), illetve Bolou (33.)



