Az előző szezon meglepetéscsapa, az ötödik helyen végző Kozármisleny vendégekénk lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában, a találkozó vasárnap 19:00 órától kezdődik. Mindkét gárda veretlenül várja az idény harmadik erőpróbáját, a Kozármisleny két hazai döntetlennel kezdett, míg mi előbb ikszeltünk Budafokon, aztán nyertünk otthon a Tatabánya ellen.
„Masszív csapat lesz az ellenfelünk, agresszív focit játszanak, hazai pályán erősek, szóval egy pillanatra sem számíthatunk könnyű mérkőzésre. Nem számít, hogy a Kozármisleny nem nyert még meccset, erős csapatról van szó, és nekünk egyébként is a játékunkra és saját magunkra kell koncentrálni, nem foglalkozhatunk mással. Tesszük a dolgunkat, ezzel járulhatunk a leginkább hozzá ahhoz, hogy sikeresek legyünk – hangsúlyozta Csertői Aurél. – Az előző mérkőzésünket 1–0-ra megnyertük a Tatabánya ellen és ami a győzelem mellett fontos, hogy jobban is játszottunk, mint az ellenfelünk, a célunk pedig ezúttal is a három pont megszerzése. Biztos, hogy nehezebb dolgunk lesz, idegenben, élcsapat ellen lépünk pályára, amely biztosan mindent megtesz azért, hogy győzzön, de nekünk is a maximumot kell nyújtani. Kemény meccsre számítok, győzelemmel térnénk haza Kozármislenyből!“
A HR-Rent Kozármisleny–Budapest Honvéd mérkőzést YouTube-csatornánkon közvetítjük vasárnap, sőt a második csapatunk bajnokiját is láthatjátok, ez utóbbi találkozó vasárnap 11:00 órától kezdődik. Amennyiben pedig a helyszínen tekintenétek meg a meccset, a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontba ingyenes a belépés az NB III-as találkozóra, míg a kozármislenyi jegyinformációkról ITT olvashattok.





