Kispesten fogadta a Vasas Kubala Akadémiát a Mihályi Tamás irányította U14-es csapatunk a bajnokság második, múlthét szerdán pótolt fordulójában. Az első játékrész nem hozott egyik félnek sem gólokat, egészen az 58. percig kellett várni az első találatra. Ekkor Varga Krisztián értékesített egy kiharcolt büntetőt, amire még a vendégek tudtak válaszolni, de Varga Zalánnak hála kialakult a találkozó 2–1-es végeredménye.
Mihályi Tamás: – Több tanulsággal szolgált ez a nap. Az egyik az, hogy nagyon megdolgoztak a srácok ezért a győzelemért, hiszen több korábbi mérkőzésen is felülmúltuk az ellenfeleinket játékban, ami végül nem párosult jó eredménnyel, ezen a napon azonban kárpótolt minket az élet. Ami talán ennél is fontosabb, hogy büszkeséggel tölt el, amikor a játékosaim jól reagálnak arra, ha becsúszik egy hiba a játékba és képesek felállni pillanatokat alatt és ismét a mérkőzésre koncentrálni.
U14 KIEMELT BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–VASAS KUBALA AKADÉMIA 2–1 (0–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Pusztai Gergely (Rózsa, Bottó)
G: Varga K. (58.), Varga Z. (72.) ill. Bogdán M. (60., öngól)
Honvéd-MFA: Jakab, Ferencz (Varga-Sós, 72.), Russnák, Csörgő, Sütő (Martin, a szünetben), Kobela (Schwarcz, 64.), Varga K., (Vérten, 64.), Érsek (Varga Z., 52.), Acsai, Bogdán M., Horváth-Garaba (Shodunke, a szünetben)
Vezetőedző: Mihályi Tamás






