Örömmel jelentjük be, hogy Dúzs Gellért 2027 nyaráig szóló szerződést kötött klubunkkal, amely további egy évvel opcionálisan meghosszabbítható. A salgótarjáni születésű kapus 2016 februárjában csatlakozott akadémiánkhoz, és rögtön az U14-es csapat kezdőkapusaként bizonyíthatott: első idényében mind a 15 bajnoki mérkőzésen pályára lépett.
Fejlődése ezt követően is töretlen maradt, végigjárta az akadémiai ranglétrát, majd a 2019-2020-as idényben bemutatkozhatott az NB III-ban is. Egy kiírással később már az NB I-es keret tagjaként ülhetett le a kispadra, 2023 februárjában a születésnapján, Mezőkövesden debütált az első csapatban.
A legutóbbi idényben elsősorban a MOL Magyar Kupában kapott lehetőséget, teljesítményével pedig nagy szerepet vállalt abban, hogy csapatunk egészen az elődöntőig menetelt a sorozatban. Dúzs minden sorozatot figyelembe véve 45 tétmérkőzésen lépett pályára a Honvéd első csapatában.
"Hatalmas dolog számomra, hogy meghosszabbíthattam a szerződésemet Kispesten. Ugyanolyan örömmel írtam alá, mint az elsőt. Egy ekkora tradíciókkal és szurkolótáborral bíró klubhoz tartozni felemelő érzés sportolóként. Már lassan tizenegy éve, hogy itt vagyok, és érzem a bizalmat a klub részéről, ez még több motivációt ad számomra a jövőre nézve. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és segíteni a csapatnak a célok elérésben" – nyilatkozta hivatalos oldalunknak kapusunk.
Dúzs ezzel rövid idő alatt Szabó Alex, Pekár István és Szamosi Ádám után már a negyedik olyan játékos az első csapatnál, aki akadémiánkon pallérozódott a korábbi években.




