Liziczay Zsombor lényegében sporttörténelmet írt, mert a legfiatalabb akadémista lett, aki kapusként bemutatkozhatott a felnőtt együttesben, de összességében is csak Keresztes Noel volt nála gyorsabb e tekintetben. Ráadásul mindezt úgy, hogy csak néhány mérkőzésen védett az U19-es együttesben és mindössze egyszer az NB III-ban szereplő második csapatban.
Ismeri mindenki a kapusok sorsát. Nem ritka, hogy sokat kell várni a bemutatkozásra, ha ez egyáltalán megtörténik. Te viszont nem csak ’behívót kaptál’ az első csapathoz, de rögtön át is estél a tűzkeresztségen.
Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy pályára léphetek. Már az is nagy meglepetés és megtiszteltetés volt, amikor szóltak, van esély arra, hogy keretben leszek hétvégén. Úgy voltam vele, hogy egy hatalmas élmény lesz, hogy – a lelátó, vagy a közvetítés helyett ezúttal – közvetlen közelről, a kispadról nézhetem végig a meccset. Amikor szólt a mester, hogy menjek melegíteni, akkor már sejtettem, hogy lehet esélyem a bizonyításra…Hát ez hatalmas érzés volt!
Aztán büntetőhöz jutott a Békéscsaba. Bennem megfogalmazódott, hogy akkor Tamás (Feczkó Tamás – a szerk.) annulálhatja a döntést. Végül Tomás Tujvel – feltéve ezzel az estére a koronát – megfogta a tizenegyest, így őt váltottad.
Megfordult a fejemben, hogy nem állhatok be, szóval plusz öröm volt számomra, hogy Tomás kivédte a büntetőt. Hatalmas boldogság és megtiszteltetés számomra, hogy egy ekkora legendát válthattam a kapuban. Sok sikert kívánt, majd gratulált nekem! Ez egy remek közösség, amelynek minden tagja rendkívül segítőkész volt, így úgy gondolom, könnyen beilleszkedtem.
Feldolgoztad, hogy minden idők legfiatalabb akadémistája vagy, aki kapusként bemutatkozhatott az első csapatban?
Óriási érzés volt a mérkőzés után körbemenni a stadionban és a szurkolókhoz ennyire közel lenni. Átérezhettem azt, hogy milyen győzni egy ilyen nagy publikum előtt. Sokáig nem is tudtam elaludni, csak hétfőn, a hajnali órákban.
Sokan megkerestek a mérkőzés után?
Amikor visszajöttem az akadémiára levezetni, regenerálni, minimum egy óra volt mire az összes üzenetre válaszoltam. Szerettem volna mindenkinek válaszolni. A régi edzőim, tanáraim, barátaim és még sokan gratuláltak. Fantasztikus érzés volt, hogy örömmel és büszkeséggel töltötte el őket, hogy láttak engem a kapuban.
Kivel szoktad megvitatni a teljesítményedet?
Minden visszajelzésnek örülök és mindegyikből próbálok építkezni és a kritikákat, meglátásokat beépíteni a karakterembe, ami segítheti a pályafutásomat. Az itteni portásokkal is nagyon jóban vagyok, de természetesen a szakmai vélemény nyom a legtöbbet a latban.
A Puskás-Suzuki-kupán bizonyíthatsz legkorábban. Mennyit profitálhatsz a korosztályos csapatokban a mostani debütálásodból?
A bemutatkozásom hatalmas pozitív löketet ad nekem a Suzuki-kupa előtt. Bízom benne, hogy hasonló örömet tudunk okozni a kilátogató szurkolóknak, vagy akik online és a televíziók előtt követik az eseményeket.
A csoportküzdelmek során játszani fogtok a Slavia Prahával, a Genkkel és a Real Madriddal is.
Nem szeretek meccs és meccs között különbséget tenni. Ha a bajnokság leggyengébb csapatával játszunk ugyanúgy készülök, mint ahogy az U17-es Real Madrid, vagy most vasárnap a Békéscsaba ellen.
Csapatunk pénteken 15.15-kor a Slavia Praha ellen kezdi meg a szereplést a Puskás-Suzuki-kupán.




