Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lehengerlő első félidő - Videó!

Lehengerlő első félidő - Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 11. 05. 15:16Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Hatgólos találkozón osztozkodtunk a pontokon a Pénzügyőrrel

A hétközben többen is ágynak estek a Honvéd II keretéből, ugyanis vírusos hullám söpört végig az öltözőn, mégsem mondhatjuk, hogy ez sokkal vetette volna vissza a csapat teljesítményét, hiszen fantasztikus első félidőt produkáltak a bajnokságban hatodik Pénzügyőr ellen a fiatalok .

Hamar gólnak örülhettek a hideg eső ellenére is szép számban kilátogatók, hiszen az 5. percben Haragos Viktor tűpontos beadására érkezett Balogh Zsombor, aki védhetetlenül fejelt a léc alá, 17 éves támadónk ezzel második gólját szerezte a bajnokságban (1–0). Nyolc minutumot kellett várni a vendégek válaszára, Benkő László faultja után Labát Krisztofer állt a labda mögé, amit kapura is lőtt, de Megyeri Gábor bravúrral ütötte azt szögletre.

A 19. percben ismét a gólszerző Balogh Zsombor villant, Polák Kevin indítása után cselezte be magát az ellenfél tizenhatosán belülre, majd kiszorított helyzetből próbálkozott lövéssel. Ugyan a Pénzügyőr kapusa, Steer Bence kibokszolta a labdát, de szerencsétlenségére (és a mi szerencsénkre) az pont az imént gólpasszal jelentkező Haragos Viktor elé esett, aki hét méterről nem is hibázott, könyörtelenül kihasználta a lehetőséget (2–0). Három percet kell várni a következő Honvéd-gólra, Menyhárt Barnabást buktatták a kapu előterében, de a labda pont Hancz Dominikhez gurult. A fiatal csatár egy lövőcsellel elfektette a védőjét, majd a bal alsóba bombázott, ezzel pedig beállította a 3–0-s félidei eredményt.

Nagy elánnal vetette bele magát a folytatásba a Pénzügyőr, a zöld-fehérek először szögletből veszélyeztettek (Megyeri Gábor résen volt), majd Megyeri  Márk tüzelt veszélyesen, de a próbálkozása a kapu fölé szállt. Az 50. percben aztán góllá érettek a vendégpróbálkozások, Gajda Márkó bombázott 25 méterről a jobb alsóba (3–1).

A 64. percben egy gólra dolgozta le a hátrányát a továbbra is támadásban maradó Pénzügyőr, a csereként beálló Varga Örs szabadrúgását még ki tudta öklözni Megyeri Gábor, a kipattanóra azonban üresen érkezett Biró Ákos és a hálóba lőtt (3–2). Egy perccel később nem sok választott el minket a góltól, a védelemből kiugró Babulják Márkot véleményesen választotta el a labdától a vendégek hálóőre, Steer Bence.

A 70. percben Kurucsai Milán vezetőedzőnk bizalmat szavazott Seres Olivérnek, aki pályára lépésével az első perceit töltötte gyepen a felnőttek között!

Már úgy tűnt, hogy az ellentétes félidők meccsén a mienk lesz a három pont, azonban egy perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített a Pénzügyőr, a csereként beálló Farkas Balázs bólintott a hálóba (3-3).  Sok idő pedig már nem maradt, így hiába szerette volna mindkét fél megszerezni a győztes gólt, be kellett érniük az egy ponttal.

A következő fordulóban csapatunk Kurucsai Milán vezetőedző, és a gólt, illetve gólpasszt jegyző Haragos Viktor egykori állomáshelyére, a Monorhoz látogat.

Kurucsai Milán: – Nyilván kissé csalódottak vagyunk, hogy a nagy előnyünk után egy pontot szereztünk, de mégsem indulhatunk ki ebből, hiszen az első játékrészben kiváló játékot nyújtott a csapat, a legjobb 45 percünket láttam talán az idényben, hatékonyak voltunk a kapu előterében! A második félidőre váltott a Pénzügyőr, kevesebb területet engedett nekünk, nem tudtunk támadásokat vezetni, a második félidőben gyorsan betaláló vendégek pedig hosszú labdákkal további két gólt is szereztek, így egyenlíteni tudtak. Az első félidei biztató, élvezetes futballra kell építeni, a rengeteg mérkőzés és a felnőttközeg segíteni fog ennek a fiatal csapatnak!

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–PÉNZÜGYŐR SE 3–3 (3–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Drabon (Ifj. Imrő, Halmai)
G: Balogh Zs. (5.), Haragos (19.), Hancz (22.) ill. Gajda (50.), Biró (64.), Farkas (89.)

Honvéd: Megyeri G. – Benkő, Nagy Z., Kaczvinszki (Horváth B., 58.), Kubitsch – Polák, Menyhárt, Balogh Zs. (Bakó, 85.) – Babulják (Seres, 70.), 20 Haragos (Sebestyén, 58.), Hancz
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Pénzügyőr: Steer – Labát, Kiss D., Bene, Gajda – Stoiacovici (Farkas, 65.), Megyeri M., Tóth D. (Karacs, a szünetben) – Rácz (Bartos, 78.), Urbin, Bíró (Varga Ö., a szünetben)
Vezetőedző: Seres Zsolt

2023. 11. 05. 15:16Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat