Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Küzdeni az utolsó pillanatig

Küzdeni az utolsó pillanatig

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 08. 17. 15:53Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Djordje Kamber és Paulik István asszisztens edzők meccselnek vasárnap az Ajka elleni bajnokin

Az Ajka érkezik vasárnap a Bozsik Arénába, ahol a 2024/2025-ös szezon második hazai mérkőzését játsszuk. A zöld-fehéreket az előző idényben mindkét bajnokin legyőztük, bízunk benne, hogy ez most sem lesz másként és a Tatabánya elleni győzelmet követően ismét hazai sikernek örülhetünk.

Klubunknak a héten új tulajdonosa lett, csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontottunk Csertői Aurél vezetőedzővel, így a hétvégi bajnokin két asszisztens edzőnk, Djordje Kamber és Paulik István irányítja a csapatot. Djordje Kamber az előző idényben két mérkőzésen dolgozott megbízott edzőként és korábban játékosként is volt már hasonló helyzetben, szóval van tapasztalata az ilyen típusú szituációkat illetően.

„Ebben a helyzetben nem az a fontos, hogy felforgassuk a csapatot vagy egészen mást kezdjünk el gyakorolni, a lényeg az, hogy kizárjuk a külső körülményeket és kizárólag a vasárnapi mérkőzésre koncentráljunk – hangsúlyozta Djordje Kamber. – Játékosként is az utolsó pillanatig küzdöttem, edzőként is azt vallom, hogy megalkuvás nélkül kell menni előre a győzelemért, a Honvédért. Négy edzésünk volt Csertői Aurél távozása után, a gyakorlások mellett próbáltunk minél többet beszélgetni is a játékosokkal, hiszen fizikailag, taktikailag és fejben is a lehető legjobban felkészüljünk a vasárnapi bajnokira. Igyekeztünk mentálisan is erősíti a srácokat, hogy higgyenek magukban, kellő önbizalommal fussanak ki a pályára és ha úgy játszunk, ahogyan azt tervezzük és amire képesek vagyunk, akkor nyerhetünk az Ajka ellen.“

2024. 08. 17. 15:53Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat