Szerdán 17 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjában 2. helyen álló ESMTK-t fogadjuk a Bozsik Arénában a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén 2x15 perc hosszabbítás következik, amennyiben azután sem dől el a mérkőzés sorsa, akkor büntetőpárbajra kerül sor.
Az ütközet továbbjutójára a Paks–Diósgyőr mérkőzés győztese vár a negyeddöntőben.
Másfél héten belül három hazai mérkőzés vár csapatunkra, hiszen szerdán az ESMTK-t fogadjuk a kupában, vasárnap pedig a Szentlőrinc, rá egy hétre az Ajka is Kispesten vendégszerepel. Mindhárom összecsapás egységesen 17 órakor veszi kezdetét.
Út a legjobb 16 közé:
Az ESMTK-nak négy mérkőzést kellett sikerrel abszolválnia, hogy eljusson a nyolcaddöntőig, előbb Ráckevén 7–0-ra, majd Bordányban 8–0-ra nyertek, ezt követően Szolnokon is sikerrel vették az akadályt, az előző körben pedig bravúrt értek el, miután az NB II-es Kozármislenyt idegenben büntetőpárbaj után búcsúztatták. Az elmúlt éveket nézve nem ez volt Turi Zoltán csapatának egyetlen skalpja a kupában, hiszen 2023-ban az akkor még NB I-es Videotont, előtte egy évvel pedig a másodosztályú Soroksárt is kiejtették, ami megsüvegelendő teljesítmény.
Extázis a mi menetlésünkben sem maradhatott el, hiszen az előző körben a DVSC otthonában fordítottunk Pauljevic és Zuigeber góljaival, a továbbjutás a 117. percben dőlt el az NB I-ben dobogós hajdúságiak otthonában. Egy körrel előtte vármegyei I. osztályban szereplő Mór ellen is hátrányból fordítottunk, végül Baki, Sigér, Kántor és Kovács találataival 4–1-es sikerrel léptünk a következő fordulóba.
Szurkolói információk:
- A mérkőzés szerdán 17 órakor kezdődik a Bozsik Arénában
- Online itt tudtok jegyet vásárolni
- A Videoton FC Fehérvár elleni mérkőzésre megvásárolt jegyek az ESMTK elleni MK-összecsapásra is érvényesek!
- A találkozót élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.
Amit az ESMTK-ról tudni érdemes:
Alapítva: 1909
Klubszínek: piros-fehér
Osztály: NB III. Dél-Keleti csoport
Bajnoki helyezés: 2.
Vezetőedző: Turi Zoltán
Legeredményesebb játékos a kupában: Ladányi Gergő (4 gól)
Előző kupameccs: Kozármisleny–ESMTK 0–0 (bünt.: 2–3)
Az ESMTK-val az utóbbi években rendre második csapatunk találkozott, idén ősszel 2–0-ra nyert Kovács Gábor együttese, góljainkat Botos Árpád és Kecskés Barna szerezték. Érdekesség, hogy Honvéd–ESMTK mérkőzéseket az NB I-ben is rendeztek, 1945-ben 0–0-s döntetlen után 2–0-ra nyert a Kispesti AC Pesterzsébeten, majd 1947-ben 3–3-ra végeztek a felek, Kispesten pedig 2–0-s hazai győzelem született.
Akadémiánkon az ESMTK keretéből korábban Balogh Máté, Slezák Richárd és Gincsai Zoltán nevelkedett, utóbbi edzőmérkőzésen az első csapatunkban is bemutatkozhatott tavaly télen.
A piros-fehérek a 2009-10-es idény óta szerepelnek a harmadosztályban, azóta négy bronzérmet és három ezüstöt szereztek, az előző idényben az 5. helyen zártak. Pillanatnyilag a 2. helyen állnak a Monor mögött hatpontos hátránnyal, utolsó két bajnokijukat pedig elvesztették ősszel. Turi Zoltán csapatának a szerdai lesz az első tétmeccse 2026-ban.
Játékvezető:
A találkozót Rúsz Márton vezeti, akinek ez lesz a negyedik Honvéd-mérkőzése. Az idei szezonban egyszer vezette mérkőzésünket, akkor Kecskeméten 1–0-s vereséget szenvedtünk.
MOL MAGYAR KUPA, 5. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
Február 11. (szerda) 17:00
BUDAPEST HONVÉD FC–ESMTK
Bozsik Aréna
Stream: Budapest Honvéd FC/YouTube




