Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kulcsfontosságú találat

Kulcsfontosságú találat

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Gazdag Dániel büntetőjével kapaszkodott vissza a Honvéd

„Nem akartam sokat gondolkozni rajta. Sorsdöntő pillanata volt a meccsnek, úgyhogy csak az járt a fejemben, hogy mindenképp be kell, hogy lőjem a büntetőt” – avatott be minket Gazdag Dániel az egyenlítést jelentő találatát megelőző pillanatokba. A Budafok elleni évzáró mérkőzésen a szünet előtt jutott tizenegyeshez a Honvéd, s az említett fontos lehetőséget középpályásunk higgadtan értékesítette, így a hazaiak negyvenöt percnyi vezetését követően tiszta lappal fordulhattunk a második félidőre.

„Úgy érkeztünk erre az utolsó meccsre, hogy mindenképpen győznünk kell, teljesen mindegy, hogyan. Ehhez képest már az első percben gólt kaptunk, igaz, még mindig jobb a meccs elején gólt kapni, mint a végén – tekintett vissza a találkozóra Gazdag Dániel. – Azt gondolom, az a találat egy kicsit fel is rázta a csapatot, elkezdtünk játszani. Az első félidőben egész jó is volt a játékunk, sokszor mögéjük tudtunk kerülni a széleken, jöttek a beadások, amikre ritkán értünk oda, de nagyon fontos volt, hogy már a szünet előtt kiegyenlítsünk.”


Gazdag Dániel elárulta, a második félidőre ugyanazzal a céllal jött ki a csapat az öltözőből: mindannyian érezték a súlyát annak, hogy valahogy „be kell gyötörniük” még egy találatot a hazaiak kapujába. A 68. percben pedig Balogh Norbert révén fordíthatott is a Kispest, s tette végül zsebre a három pontot, amely egyben azt is jelentette, hogy a vonal fölé kapaszkodott a csapat az ünnepek előtt – középpályásunk öröme azonban nem volt teljesen felhőtlen a találkozó után.

„Természetesen nagyon örülök annak, hogy nyertünk Budafokon, hiszen nagyon fontos három pontot szereztünk, amivel elmozdultunk a kieső helyről, ugyanakkor a mögöttünk álló időszak miatt nem vagyok feldobott – magyarázta Gazdag Dániel. – Szégyenteljes lett volna, ha kieső helyen vonulunk a téli szünetre, s bár még nem vagyunk kint a vízből, fontos győzelmet szereztünk. Kicsit most szusszanhatunk, de januárban össze kell szedni magunkat, sokat kell fejlődnünk a játékban, hogy feljebb léphessünk a tabellán. Mert azt gondolom, odavalók vagyunk.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub