Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közös értékek

Közös értékek

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A Budai FC is csatlakozott a Honvéd-MFA Régió partneregyesületeihez

Tovább erősödik a Budapest Honvéd FC futballközössége, miután partneregyesületi megállapodást kötöttünk a Budai Futball Clubbal, így ők is csatlakoznak a Honvéd-MFA Régióhoz.

„Ezzel a partneregyesületi megállapodással tovább építjük a Budapest Honvéd körüli futballközösséget – mondta a szerződés aláírását követően Vatai Attila, a Honvéd-MFA Régiójának vezetője. – Régi vágyunk volt, hogy a budai régiót is bevonzzuk ebbe a közösségbe, és a Budai FC révén ez a célunk is teljesült a szakmai együttműködés tekintetében, illetve a tehetségek felfelé áramoltatásában. Nem az a fontos, hogy minél több partneregyesületünk legyen, hanem olyan megállapodásokra törekszünk, amelyeknek köszönhetően hasonló filozófia, értékek és elvek mentén dolgozó klubokkal erősíthetjük a honvédos közösséget. A partneregyesületek segítségével a közös szakmai munka mellett szurkolói bázist is építünk, erősítjük a Honvédhoz való kötődést, a partneregyesületeink rendszeresen megjelennek a felnőttcsapat mérkőzésein. Folyamatosan egyeztetünk a partnercsapataink szakmai vezetőivel a közös munkáról, szakmai segítséget is nyújtunk, és a legtehetségesebb játékosok pedig a Honvédban is szerepet kaphatnak.”

“Honvéd

A Budai FC története 2006-ban kezdődött, Lukász György és GundelTakács Gábor kezdeményezésére jött létre a Tabáni Spartacus SKE utánpótlással foglalkozó labdarúgó-szakosztálya. A piros-zöld egyesület (a piros az embereket, a zöld pedig Budát, illetve a labdarúgópályákat jelképezi) évről évre fejlődött, immár több mint 200 igazolt játékosa van, a csapataik az országos bajnoki rendszerben szerepelnek, és korábban az egyesület labdarúgója volt a 38-szoros válogatott Nagy Ádám is.

„Az olyan egyesületek számára, mint amilyenek mi is vagyunk – egy alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozó klub – nagyon fontos, hogy legyen egy valóban tartalommal megtöltött aktív partnerségi kapcsolat, főleg egy olyan akadémiával, mint a Honvédé – mondta Gundel Takács Gábor, a Budai FC elnöke a megállapodás aláírása után. – Részben azért, hogy tudjunk perspektívát mutatni a gyerekeknek a továbblépés lehetőségére, részben pedig azért, mert szükségünk van egy szakmai támogatásra, kapcsolatra, hiszen nemcsak a gyerekeket neveljük, hanem az edzőinket is igyekszünk képezni, fejleszteni. Fontos, hogy ezt megkapjuk, különben nem tud fejlődni az egyesületünk. Az U19-es, az U17-es és az U16-os bajnokságban is a tizenkét csapatos kiemelt bajnokság mögötti, úgynevezett Alap csoport tizenkét együttese között szerepelünk, óriási dolog egy ilyes kis egyesületnek, mint a Budai FC, hogy az ország legjobb huszonnégy csapata között lehetünk. És ha ezt a szintet meg akarjuk tartani, vagy szeretnénk továbblépni, akkor szükségünk van arra, hogy megkapjuk ehhez a segítséget. Közben pedig már mi is eljutottunk arra a szintre, hogy akiket kinevelünk, azok továbbléphetnek a Honvédba és magasabb szinten is megállják a helyüket.”

“Kun

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia