Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közlemény

Közlemény

Klub

Megjelenés: 2024. 02. 15. 17:46Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Budapest Honvéd közleménye Kundrák Norbert ügyével kapcsolatban

A Budapest Honvéd 2024. február 14-én, a szerdai napon értesült Kundrák Norbert bírósági ügyéről, amely kapcsán haladéktalanul elkezdtük az eset munkáltatói kivizsgálását.

Ennek során megállapítottuk, hogy bár a jogerős bírósági döntés 2023 decemberében született meg, a cselekmény Kundrák Norbert Honvédba való igazolása előtt (2022. június 16-án) történt, így a labdarúgó nem sértette meg a klubbal kötött munkaszerződését, abban viszont hibázott, hogy nem értesítette klubunkat a történtekről, az ügynek ezen részét házon belül rendeztük.

Kundrák Norbert nyáron tért vissza Kispestre, hozzáállására nem volt panasz, sajnálatos sérülése alatt is végig azon volt, hogy újra egészséges legyen és olyan formában kerüljön, amellyel segíteni tudja a csapatot.

Egyúttal pedig hangsúlyozzuk, hogy a Budapest Honvéd elítéli az erőszakot és elfogadhatatlannak tartjuk a konfliktusok erőszakos rendezését!

Az ügyet ezzel a közleménnyel lezártnak tekintjük, további nyilatkozatot nem kívánunk tenni.

2024. 02. 15. 17:46Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub