Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közelebb álltunk a győzelemhez

Közelebb álltunk a győzelemhez

Klub

Megjelenés: 2023. 02. 24. 23:57Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Dean Klafuric gondolatai a Kövesd elleni döntetlen kapcsán

Szakvezetőnk, Dean Klafuric így értékelte a Mezőkövesd elleni 0–0-s bajnoki mérkőzésünket.

„Irányítottuk a találkozót, az első félidőben mélységi beindulásokkal próbálkoztunk az ellenfél védelmi vonala mögé, de ez nem volt elég, hiába dolgoztunk ki veszélyes helyzeteket, nem tudtunk gólt szerezni. A második játékrészben még inkább magunkhoz ragadtunk az irányítást, voltak lövéseink, közel álltunk a győzelemhez, de az ellenfelünk is veszélyesen játszott, főképp kontratámadásokkal próbálkozott.

A padról nézve nem kaptunk meg egy egyértelműen befújható büntetőt, ebben a videóelemzőnk is megerősítettek. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, főképp Dúzs Gellértnek a debütáláshoz, illetve az akadémia edzőinek, akiknek óriási munkája van az ő teljesítményében, továbbá szeretnék gratulálni a szurkolóknak is, akik végig támogattak minket.”

2023. 02. 24. 23:57Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub