Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a DVSC otthonába látogat a Budapest Honvéd. A debreceniek pályaválasztása mellett eddig 47 lejátszott mérkőzésre került sor, az egyik találkozó eredményét 1946 novemberében ugyanis a zöld asztal mellett döntötték el. A Kispest lengyelországi portyájáról késve érkezett haza, mert nem kapta meg időben a visszautazásra szóló vízumot. A Loki nem egyezett bele, hogy később játsszák le a mérkőzést, így a győzelemért járó 2 pontot a debreceniek kapták. A Bp. Honvéd eddig 15 győzelmet aratott idegenben a hajdúságiak ellen, ezek közül hármat hoztunk nektek.
1947.10.26.: Debreceni VSC–Kispesti AC 0–3
Debrecenben erős szél fogadta a pályára lépő csapatokat. Az első félidőben a KAC veszélyesebben és eredményesebben játszott, Budai és Puskás révén kétgólos előnyre tett szert. Az első gólt Budai közelről lőtte a debreceni kapuba, 0–1. A 44. percben Puskás hátulról kapott labdát, egyedül átcikázott a debreceni védőfalon, majd a tizenhatosról ballal, félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt, 0–2.
A szünet után a Kispest nem erőltette a támadásokat, de így is lőtt Béres és Babolcsay révén két kapufát és a 83. percben Mészáros révén egy gólt, 0–3. A DVSC ugyan lelkesen küzdött, de csatárai nem bírtak a kemény kispesti védelemmel. Bozsik volt a mezőny legjobbja, a piros-feketék magabiztos, megérdemelt győzelmet arattak.
KAC: Kiss M. – Sipos, Herédi – Bozsik, Patyi, Bányai – Béres, Budai, Mészáros, Puskás, Babolcsay.
Edző: id. Puskás Ferenc
DVSC: Nagy M. – Marik, B. Nagy – Szabó II, Csárdás, Kádas – Komlóssy, Ludvig, Szabó I, Sidlik, Vihar.
Edző: Markos Imre
1964.07.12.: Debreceni VSC–Bp. Honvéd 1–3
Jól kezdtek a budapesti piros-fehérek, Komora némi kapus-segédlettel már a 6. percben vezetést szerzett, 0–1. A csupaszív játékos a második kispesti gólban is benne volt, lövését a hazaiak kapusa kiütötte, éppen Tichy elé, aki négy méterről lőtt a hálóba, 0–2. Néhány perc múlva szépített a DVSC. Posch hazagurította a labdát, de közben Takács kifutott a kapujából, így a labda akadálytalanul gördült a hálóba, öngól, 1–2.
A szünet után élénkebb lett az iram. A félidő elején Komora bombája a felső lécen csattant. A 71. percben Tichy újabb góljával eldőlt a két pont sorsra, 1–3. A játék tempója csökkent, de a Honvéd fölénye állandósult. A mérkőzés végén még Tichynek volt egy nagy helyzete, de a debreceni kapus bravúrral hárított.
BHSE: Takács B. – Posch, Sipos, Dudás – Nógrádi, Vági – Nagy Gy., Nagy A., Komora, Tichy, Katona.
Edző: Kispéter Mihály
DVSC: Szolnoki – Kovács, Nagykaposi, Varsányi I – Csejke, Somodi – Bodai, Zilahi, Sas, Varsányi II, Csekő.
Edző: Szűcs György.
2001.04.07.: Debreceni VSC–Kispest-Honvéd FC 2–4
Az NB I 10. fordulójában Debrecenbe látogatott a Kispest-Honvéd FC. Tornyi Barnabás, a Kispest edzője az utolsó pillanatban Szabó Tibor helyett Marius Sasut állította a csapatba, amit a román támadó két góllal hálált meg. Sasu korán, már a 9. percben gólt szerzett, a 45. percben egy másik kispesti, Téger is betalált a kapuba, igaz, ez nem okozott örömet a vendégszektort megtöltő fővárosi szurkolók körében, mert a saját hálójába juttatta a labdát.
Alig kezdődött el a 2. félidő és Bajzát találatával már a hazaiak vezettek. A 77. percben Téger újra gólt szerzett, ezúttal a jó kapuba. Már úgy nézett ki, hogy megosztoznak a pontokon a csapatok, amikor a 89. percben Sasu villant, és máris a Honvédnak állt a zászló. A Kispest-tábor még jóformán be sem fejezte az ünneplést, amikor Téger a negyedik gólt is megszerezte. A debreceni Siklósit a 62. percben, Kerekest a mérkőzés után kiállította a játékvezető.
KHFC: Nota – Babos, Lõrinc, Téger, Müller – Füzi K., Pintér, Kovács B., Németh N. – Faragó, Sasu.
Vezetőedző: Tornyi Barnabás
DVSC: Fekete – Bernáth, Frida, Vadicska, Szatmári – Siklósi, Alekszics, Radojicsics, Ulveczki – Kerekes, Bajzát.
Vezetőedző: Pajkos János
IDEGENBELI STATISZTIKA
48 mérkőzés
15 győzelem
12 döntetlen
21 vereség
64 lőtt gól
69 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Budapest Honvéd
5: Puskás Ferenc, Tichy Lajos
4: Eppel Márton
A jelenlegi keretből Eppel Márton (4), Batik Bence (1) és Hidi Patrik (1) lőtt gólt a debrecenieknek.
DVSC
5: Sándor Tamás, Ibrahim Sidibe
4: Szilágyi Gyula
LEGEK
Legnagyobb győzelem: 4–0 (1947)
Legtöbb néző: 22 000 (1960)
Leghosszabb veretlenségi sorozat: 6 mérkőzés (1963 és 1983 között)





