Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közel a sikerhez

Közel a sikerhez

Akadémia

Megjelenés: 2021. 11. 30. 13:12Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Az utolsó percekben lett döntetlen az U19-es csapatunk mérkőzése

Az U19-es bajnokság őszi szezonjának zárásaként a Honvéd-MFA a Vasashoz látogatott, amely otthonában színvonalas mérkőzést játszottak a mieink.

Az első félidő gól nélkül telt, a második játékrész elején a hazaiak szerezték meg a vezetést. A kispestiek fölényben játszottak, ennek eredményeként megfordították az összecsapást, előbb Rácz Balázs, majd a 86. percben Fábiánkovits István is betalált. Több helyzet adódott mieink előtt a meccs folyamán, viszont nem sikerült nagyobb előnyt kidolgozni, és a 92. percben az angyalföldiek egyenlítettek.

Pinezits Máté tanítványai a negyedik helyről várják a tavaszi folytatást a bajnokságban két pont lemaradással az éllovas MTK-tól és egy ponttal a PAFC és az FTC mögött, s kiemelendő, hogy a szezon felénél járva már nyolc 2005-ös születésű játékos jutott lehetőséghez az U19-esek közt a mieinknél.

U19-ES BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ

Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 2–2 (0–0)

Vasas Sporttelep

V: Kiss S. (Csákó P., K. Szabó K.)

G: Rédling (50., 90+2.) ill. Rácz B. (72.), Fábiánkovits (86.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Varga G., Polyák, Zsigmond, Gera (Nagy Z., 82.), Morvai, Kocsis G. (Pintér M., 61.), Polák (Gincsai, 82.), Benkő (Nagy D., 72.), Fabiánkovits, Fehér B. (Rácz B., 61.)

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Ami talán a legfontosabb: sok ilyen mérkőzés kell a magyar futballnak! Elképesztően büszkék vagyunk a srácokra, mivel nagyon stílusos, vagány és látványos focit tettek ki a pályára, ugyanakkor még most is ordítani tudnék, ha eszembe jut, hogy ezt az élményt egy nüansznyi kihagyás miatt nem tudták felhőtlenül megünnepelni. Továbbra is hiszem, hogy a kapufa éle mindig igazságos, A Vasas csapatának sok sikert kívánunk!

2021. 11. 30. 13:12Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia