Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Köszönet a családnak!

Köszönet a családnak!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Thierry Gale hároméves szerződést kötött a Budapest Honvéddal

Tovább bővül a Budapest Honvéd kerete, hiszen klubunk hároméves szerződést kötött a barbadosi Thierry Gale-lel, így a 18 esztendős labdarúgó is a kispesti támadósort erősítheti.

„Thierry Gale a felnőttcsapattal csinálta végig a mostani felkészülési időszakot és az edzések, valamint az edzőmérkőzések alkalmával többször is megmutatta, hogy milyen potenciál rejlik benne” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója.

Thierry Gale a felkészülés során tehát jó benyomást tett a szakmai stábra, az NB III-ban már két tétmérkőzésen is játszott, míg az első csapatban az edzőmeccseken kapott lehetőséget, a Paks ellen pedig parádés gólt szerzett a barbadosi válogatott támadó.

„Nagyon izgatott vagyok, ezért dolgoztam egész életemben – mondta az első profi szerződését a Honvéddal aláíró Thierry Gale, aki a 34-es mezben játszik majd a hétvégén rajtoló NB I-es szezonban. – Örülök, hogy a felkészülés során több edzőmeccsen is lehetőséget kaptam, boldog vagyok, hogy gólt is sikerült szereznem, alig várom már, hogy tétmérkőzésen is pályára léphessek az első csapatban. Nagyon jól érzem magam a Honvédnál, boldog vagyok, hogy a klub számít rám. Természetesen nem könnyű ilyen fiatalon elszakadni a családtól, de ők is támogatnak, minden nap beszélek velük, folyamatosan biztatnak, nekik is köszönettel tartozom. Azért dolgozom, hogy jó játékossá válják, ez motivál, no meg az, hogy bizonyítsam a Honvédnak és a szurkolóknak is a rátermettségemet.”


Thierry GALE

Született: 2002. május 1.

Állampolgárság: barbadosi

Magasság: 168 cm

Poszt: támadó

Mezszám: 34

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub