Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kortárs képzés

Kortárs képzés

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 20. 16:38Olvasási idő: 3 perc

Artur Craciun a TikTokról és a csapattársaitól tanul angolul

Nyáron érkezett a Budapest Honvédhoz a moldáv válogatott Artur Craciun, aki előbb a Dabas-Gyón ellen az NB III-ban, majd később az első csapattal a Magyar Kupában és az OTP Bank Ligában is bemutatkozhatott. A 22 esztendős védő a téli felkészülés mindhárom mérkőzésén pályára lépett, az Újpest ellen kezdőként, s elárulta, egyre jobban érzi magát Kispesten.


Ötödik hónapja, hogy Kispestre igazoltál, mik az eddigi tapasztalataid?

Nagyon jól érzem itt magam. Igaz, az első négy hónap nem volt egyszerű, de most már egyre több időt tölthetek a pályán, így megmutathatom, mire is vagyok képes igazából. Azt hiszem, eddig nem vallottam szégyent és remélem, hogy egyre több és több esélyt kapok majd a bizonyításra. Beszélgettem az edzői stábbal, azt mondták, meg vannak velem elégedve, úgyhogy bízom a jó folytatásban.

Hogy érzed, sikerült beilleszkedned?

A csapat nagyon barátságosan fogadott, az első perctől kezdve. Most már magabiztosabb vagyok az öltözőben is, ebből a szempontból sem volt könnyű az első időszak, mivel nem igazán beszéltem angolul. Mostanra viszont fejlődött a nyelvtudásom is, úgyhogy könnyebben kommunikálok a társakkal, jobban megértjük egymást, sokszor viccelődünk is egymással. 


Tanárhoz is jársz?

Tanárhoz nem, a fiúkkal viszont sokat beszélgetünk és ez rengeteget segít. Boubával jó barátok lettünk, de Norbert, Ali és Eke (Boubacar Traoré, Balogh Norbert, Naser Aliji, Uzoma Eke – a szerk.) is nagyon sokat segített abban, hogy beilleszkedjek a csapatba. Mindig veszik a fáradságot, hogy elmagyarázzák, ha valamit nem értek, Boubától pedig mindig kérem is, hogy javítson ki, ha valamit rosszul mondok, mert csak úgy fogom megtanulni a nyelvet. A szabadidőmben pedig a Tiktokról is sokat tanulok angolul.

Ez nem a klasszikus módja a nyelvtanulásnak. Aktív használója is vagy a felületnek?

Az azért nem, csak nézem a videókat, nem gyártom. Van három-négy olyan profil, amit követek, kifejezetten angoltanárokat, akik például lefordítják a dalokat és elmagyarázzák, hogy miért úgy áll össze az adott mondat. Jópofa módja a tanulásnak, könnyebb is így nekem. Napi egy-két órát eltöltök ezzel és érezhető is, hogy fejlődök. 

Ha már szabadidő, hogy tetszik Budapest?

Budapest gyönyörű! Alig várom, hogy túl legyünk a koronavíruson és újra elinduljon az élet, mert még sok oldalát nem ismerem a városnak. Egyedül lakom a városban, de nem idegen ez számomra, Romániában is egyedül éltem két évig. Őszintén szólva, szeretem is a csendet. 

Akkor főzöl, mosol, takarítasz?

Persze! Sőt, a főiskolán tanultam is főzni egy évig, nagyon élveztem. Lehet, hogy úgy tizenöt év múlva, amikor abbahagyom majd a futballt, elmegyek szakácsnak. Szeretek főzőcskézni és szeretem nézni a főzős műsorokat is, hogy a profik hogyan csinálják. Főleg a desszerteket kedvelem, el is tudok készíteni néhányat, palacsintában és lávasütiben például nagyon jó vagyok. Egyébként vegetáriánus vagyok, nem eszem húst, csak alkalmanként halat. De tulajdonképpen bármit el tudok készíteni. Sajnos nem fejeztem be a képzést, mert Moldovában az edzéseim szinte egybeestek az órákkal, én pedig végül a focit választottam, hiszen az az én életem. 


Ha már visszakanyarodtunk a focira, milyen folytatásra számítasz Kispesten?

Nagyon bízom benne, hogy tavasszal begyűjtjük a lehető legtöbb pontot. Jól sikerült a felkészülésünk, nagyon fontos volt, hogy megnyertük ezt a három meccset, így egy kicsit elkezdett visszatérni az önbizalmunk. Lépésről lépésre kell haladnunk, egyre jobban és jobban játszani, s persze nyerni a meccseket, hogy előrébb jussunk a tabellán, egy olyan pozícióba, ami a klubhoz méltó. 

Van valami, amiben szerinted fejlődni kellene?

Hát, nekem a magyar nyelvben mindenképpen! (nevet) Ha jobban beszélem majd a nyelvet, jobb lesz az összhang is a társakkal, könnyebben megy majd a közös munka. Mondom ezt annak ellenére, hogy most sincs semmi problémánk, de szeretnék ebben fejlődni, bár először az angolra koncentrálok, mert ha két nyelvet próbálnék meg egyszerre elsajátítani, felrobbanna a fejem. Ugyanakkor a legfontosabb mégiscsak az, hogy a csapat nyerjen, én pedig örülök, ha ebben szerepet tudok vállalni.

2021. 01. 20. 16:38Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub