A bajnokság második felének első fordulója zárta az NB III Közép csoportjának 2021-es küzdelmeit, a Budapest Honvéd II az MTK II vendégeként lépett pályára. A körülmények most adottak voltak a találkozó megrendezésére, de látszódtak még a vasárnapi havazás hatásai, a meccs folyamán viszonylag sokat csúszkáltak a játékosok a mély talajon. Sajnos nem úgy sikerült az évzárás, mint ahogy azt reméltük a mérkőzés előtt, annak ellenére sem, hogy a mieink voltak kezdeményezőbbek.
Rögtön az első tíz percben két lehetőséget is feljegyezhettünk Kerezsi Zalán neve mellé, előbb labdát szerezve alakított ki helyzetet magának, lövését azonban Varasdi védte. A másik alkalommal viszont már tehetetlen volt a kapus, támadónk egy beívelt labdát lőtt a hálóba, azonban les miatt érvénytelenítette a játékvezető a találatot.
A játékrész közepén éledeztek a hazaiak is, Godwords bepasszolt labdáját Miknyóczki hibázta el közelről, s szerencsére így tett ziccerben Drljo is: a félpályától egyedül vezethette Tujvelre a labdát, kaput viszont nem talált az MTK légiósa.
Kerezsi továbbra is aktívan játszott, többször megverte védőjét egy az egyben, próbálkozásai viszont célt tévesztettek. Majd egy veszélytelennek tűnő Sani-beadásból lett helyzet, Markovic majdnem a saját kapujába továbbította a labdát, a félidő hosszabbításban pedig Kamber fejelt fölé egy oldalról beívelt szabadrúgást.
A második felvonásban kevesebb lehetőség adódott a mieink előtt, de mezőnyben ugyanúgy dominánsabbak voltak a kispestiek, azonban a gólt mégis az MTK szerezte: Kovács Mátyás cselezte be magát a tizenhatos oldalvonaláról és lőtte ki a hosszú sarkot az 57. percben. Bő tíz perccel később Minyóczki indult meg lesgyanús szituációból, Nyitrai próbálta meg szerelni, a támadó elesett, a játékvezető pedig felmutatta a piros lapot középpályásunknak. Az ebből megítélt szabadrúgást Horváth Artúr tekerte a kapunkba.
Tíz emberrel is próbálkoztak Simon Miklós tanítványai, a találkozó végén a már többször említett Kerezsi ismét kicselezte védőjét és lőtt éles szögből, Varasdi viszont védeni tudott, az MTK pedig kétgólos győzelmet aratott.
A Honvéd II a hatodik helyről várhatja a tavaszi folytatást, a mieink február 13-án a Rákosmente együttesét fogadják majd a 21. fordulóban.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 20. FORDULÓ
MTK Budapest II–Budapest Honvéd FC II 2–0 (0–0)
BVSC-Zugló Stadion
V: Virág A. (Pogonyi F., Zahorecz R.)
G: Kovács M. (57.), Horváth A. (69.)
Kiállítva: Nyitrai (68.)
MTK: Varasdi – Godwords, Markovic, Perkovic, Helembai, Nagy B. (Guth, 60.) – Horváth A., Fördős (Merényi, 60.) – Kovács M. (Gyuris, 87.), Drljo, Miknyóczki (Vasvári, 87.)
Vezetőedző: Kanta József
Honvéd: Tujvel – Sani (Traoré, 84.), Szabó T., Kamber, Bardea (Kárász, a szünetben), Benczenleitner – Nyitrai, Nagy S. (Gale, 60.) – Szűcs T. (Irimiás, 70.) – Kerezsi, Németh B.
Vezetőedző: Simon Miklós
Simon Miklós: – Bárcsak mondhatnám, hogy szenzációs játékvezetés mellett megérdemelten nyert az MTK…, bárcsak. A vereséget nem könnyen bár, de elfogadja az ember, az igazságtalanságot már jóval nehezebb. Az első gólig végig úgy éreztem, hogy domináltunk, helyzeteket alakítottunk ki, amik sajnos kimaradtak. Aztán jött a nagy ő, és eldőlt a mérkőzés. Olyanért kaptunk piros lapot, aminél nemcsak a kiállítás, hanem a szabálytalanság is kérdéses volt! Nagyon mérges és csalódott vagyok és ami a legrosszabb, hogy ezt muszáj elfogadnunk. A srácokat meg kell dicsérnem, mert komoly sportemberként tűrtek és még 2–0-nál, tíz emberrel is megpróbáltak mindent.





