Szőts Gergely, korábbi NB I-es bíró és jelenlegi VAR-munkatárs látogatott el a Budapest Honvéd-MFA U16-os és U15-ös növendékeihez Kispestre. A tapasztalt játékvezető (2008-ban vezetett először az NB II-ben) ezúttal nem tétmeccsen futott össze a mieinkkel, hanem előadást tartott nekik.
„Fontos, hogy a játékosok a másik oldalról, a bíró szemszögéből is értsék mi történik a pályán, ezért is örültem a megkeresésnek – jegyezte meg előadása célja kapcsán Szőts Gergely. – Két okból tartottam fontosnak, hogy itt legyek. Szerettem volna, hogy a fiatalok naprakészek legyenek a szabályokat illetően, ez a mérkőzéseken még jól is jöhet nekik, persze csak akkor, ha jól használják fel a most megszerzett ismereteiket. Például, ha megtanulják, hogy bedobásból nincs les, akkor másképpen fognak mozogni, befutnak a védőik elé, és akár meccseket is el tudnak dönteni, csupán azzal, hogy tisztában vannak a körülöttük történő eseményekkel. A szabályismeret egy-egy kulcsszituációban is fontos lehet. A másik fontos elem pedig, hogy talán a hallottaknak köszönhetően másképp állnak majd a játékosok a bírókhoz, partnerek lesznek abban, hogy kialakuljon egy kölcsönös tiszteleten alapuló sportemberi viszony a pályán. Természetesen ennek a mi oldalunkról is teljesülnie kell, rendszeresen hangsúlyozzuk a játékvezetői képzéseken a hallgatóknak, hogy tenni kell azért, hogy a két csapat elfogadjon minket. Remélem a előadással sikerült a fiatalokat közelebb hozni a bírói szakmához.”
A srácok átfogó képet kaptak a legfrissebb szabálymódosításokról – többek között az új lesszabályról, – az általános tévhiteket is eloszlatta Szőts Gergely, továbbá a bírói lét dilemmáiról is beszélt, melyet többek között az emlékezetes 2017-ben lejátszott Honvéd–Gyirmót meccs újrarúgatott tizenegyesével is illusztrált.
„Hosszan és részletesen bemutatták nekünk, jó példákkal a VAR működését, illetve a döntéshozást. Szerencsére a hallottak többségéről már tudtam, de biztosan másképpen fogok viszonyulni a játékvezetőkhöz a bajnokik során” – mondta U16-os akadémiai növendékünk, Schön Botond.
(Szőts Gergely a regionális, budapesti játékvezetők irányítását végző Játékvezetői Bizottság alelnökeként az európai viszonylatban egyre jellemzőbb játékvezetőhiány kapcsán felhívta az érdeklődő fiatalok figyelmét a https://jatekvezetoleszek.hu oldalra is.
Elmondta, hogy hamarosan indulnak országszerte a játékvezetői alaptanfolyamok, és 16-17 év az ideális kor elkezdeni ezt a különleges hivatást, amit a kezdeti időkben, alacsonyabb szinteken akár foci mellett is lehet végezni.)





