Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiütéses győzelemmel vettük el a Dabas veretlenségét

Kiütéses győzelemmel vettük el a Dabas veretlenségét

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 08. 30. 22:33Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Haragos Viktor és Kalocsány Péter duplájával nyert második csapatunk

A hétközi NB III-as bajnoki alkalmával (a Békéscsabával együtt) a 4. fordulóig veretlen Dabas otthonában lépett pályára második csapatunk. Kurucsai Milán tanítványainak bő másfél hete volt felkészülni a Szolnok elleni hazai bajnokit követően, mely sikerült is, a fiatalok magabiztos 4–0-s győzelmet arattak a Wellis Sportparkban.

A mérkőzés az első félidőben eldőlt, ugyanis az első negyedóra után már 2–0-ra vezettünk Haragos Viktor és Kalocsány Péter góljainak hála, majd előbbi játékos a 21. percben ismét betalált, így 3–0-s eredménnyel mehettünk a szünetre. 

A második játékrészben sem kellett sokat várni a gólra, ekkor Kalocsány Péter villant a 49. percben, ezzel pedig beállította a 4–0-s végeredményt. A csapat a folytatásban is őrizte a magabiztos vezetést, annak ellenére, hogy Pintér Máté sérülése és a cserelehetőség hiánya miatt tíz emberrel futballoztunk az utolsó 20 percben.

Második csapatunk győzelmével három helyet lépett előre a tabellán (a tizedikről a hetedikre), a következő fordulóban pedig az egy ponttal és egy hellyel előttünk álló BKV-val csapunk össze meg Kispesten. A vasárnap 12:00 órakor kezdődő mérkőzést élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon, de a helyszínen is megnézhetitek a srácokat, a belépés ingyenes.

Kurucsai Milán: – Az első perctől kezdve kontrolláltuk a találkozót, ez így is maradt a mérkőzés nagy részében. A játékosok remek hozzáállással futballoztak, ennek köszönhetően hamar nagy előnyt alakítottunk ki. Rengeteg mélységi befutásunk volt, jól és jókor gyorsítottuk a tempót, higgadtak voltunk. Az első félidő végén volt egy nehezebb időszakunk, amit sikeresen lehoztak a srácok, a folytatásban pedig tovább tudtunk növelni az előnyünket. A 64. percben a felnőttfutballban szokatlan módon négyet cseréltünk, a hajrára nem maradt több lehetőségünk, ezért Pintér Máté sérülése után pedig emberhátrányban kellett folytatnunk, de talán ez is mutatja a csapat erejét, hogy érett játékkal őriztük az eredményt.

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 5. FORDULÓ
METON-FC DABAS SE–BUDAPEST HONVÉD II 0–4 (0–3) 
Dabas, Wellis Sportpark

V: Juhász Bálint (Holpár, Varga L.)
G: Haragos (5., 21.), Kalocsány (15., 49)

Dabas: Berta – Forrai (Csóri, 85.), Lettner, Surman (Földes, a szünetben), Kristóf, Józsa, Dudás, Benkő (Zsuppán, 52.), Kiss Á. (Ispán 85.), Molnár B. (Forgács (22.), Domokos
Vezetőedző: Tóth László

Honvéd: Gyetván – Pekár (Pintér, a szünetben), Kocsis G. (Zsigmond, 64.), Nyitrai, Polák, Simon (Kis K., 64.), Kalocsány, Kaczvinszki, Nagy Z., Haragos (Tarcson, 64.), Keresztes (Balogh Zs., 64.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

2023. 08. 30. 22:33Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Kovács Gábor tanítványai gól nélküli döntetlent játszottak az előző idényben még másodosztályban szereplő Békéscsaba ellen az NB III. Dél-keleti csoportjának első fordulójában.

2026. 07. 25. | Mérkőzések

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Kovács Gábor együttese a 8. helyen zárta a pontvadászatot.

2026. 05. 23. | Mérkőzések

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat