Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesten képzelik el a jövőt

Kispesten képzelik el a jövőt

Akadémia

Megjelenés: 2022. 03. 04. 11:16Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Három tehetségünkkel kötöttünk (új) szerződést

Krajcsovics Ábel aláírta első profi szerződését, míg Nyitrai Bence és Schrankó Levente hosszabbított a klubbal.

Krajcsovics Ábel 2012-ben a Hajdú-Bihar megyében található Nagyhegyesen ismerkedett meg a labdarúgással, ahol hamar megcsillogtatta tehetségét és 2015-ben leigazolta a Debreceni Labdarúgó Akadémia, majd négy évvel később, 2019-ben csatlakozott a Honvédhoz. Támadónk három év alatt az U16-os korosztálytól eljutott a Felnőttprogramig, az NB III-ban 2021 szeptemberében debütált a Mohács elleni 1–0-ra megnyert mérkőzésen.

„Örültem, hogy aláírhattam az első profi szerződésemet a Honvédnál – mondta a megállapodás megkötését követően Krajcsovics Ábel. – Ezzel az egyik célomat teljesítettem azok közül, melyeket akkor tűztem ki, amikor Kispestre igazoltam, emiatt nagyon boldog vagyok. Jól érzem magam itt a klubnál, rengeteg élményt szereztem eddig, kiemelkedik közülük a Puskás-Suzuki Kupa, amelyre mindig szívesen emlékszem majd. Szeretnék a második csapatban minél többet szerepelni, mert sokat segít a fejlődésben, hogy hétről hétre a felnőttfutballban mérethetjük meg magunkat. Később természetesen az első kerethez is fel akarok kerülni és debütálni az élvonalban.”

Nyitrai Bence karrierje Halásztelken indult, majd innen 2013-ban Délegyházára igazolt, később pedig Ráckevén is kipróbálta magát, mielőtt a Honvédhoz szerződött volna 2014-ben. Középpályásunk végigjárta a ranglétrát egészen az U14-es korosztálytól a Felnőttprogramig, 2020 novemberében a Monor ellen 2–1-re megnyert találkozón debütált második csapatunkban.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy hosszabbítottam, nagyon boldog vagyok emiatt és motivációval tölt el – számolt be Nyitrai Bence a szerződés aláírását követően. – Hosszú ideje vagyok már itt, majdnem elmondhatom, hogy a fél életemet Kispesten töltöttem, a Honvéd a második családom. Itt ismerkedhettem meg a felnőttfutballal másfél évvel ezelőtt, sok mindent megtapasztaltam és elmondhatom, hogy teljesen más, mint az utánpótlásfoci, de úgy érzem sikerült megugranom ezt a szintet. Szeretném tavasszal az NB III-ban gyarapítani a játékperceim számát, később pedig bemutatkozni az NB I-ben is a Honvéd első csapatában.”

Schrankó Levente 2010-ben Szigetszentmiklóson kezdte pályafutását, nyolc év után pedig úgy döntött, hogy a Honvédhoz igazol. Kapusunk Nyitraihoz hasonlóan végigjárta az utánpótlást az U14-es korosztálytól egészen az U19-ig, 2021 októberében pedig a Gerjen ellen, kapott gól nélküli találkozón mutatkozott be a második csapatban. Bizonyára kedves emlék számára ez a meccs, de Krajcsovicshoz hasonlóan ő is a Puskás-Suzuki Kupán szerzett élményekre gondol vissza legszívesebben.

„Hosszú távú céljaim elérésében ez egy fontos lépés volt számomra – nyilatkozta Schrankó Levente a szerződéshosszabbítás után. – Szeretek Kispesten lenni, mert itt sokat tudunk fejlődni azáltal, hogy az idősebb korosztályokban vagy fiatalon a felnőttfociban szerepelhetünk és ez rengeteget segít abban, hogy jobb futballistává váljunk. Előbb szeretnék minél többször játszani a második együttesben, később pedig az első csapattal bemutatkozni az NB I-ben és ha úgy adódik, külföldön is kipróbálnám magam.”

2022. 03. 04. 11:16Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia