Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kijött a lépés

Kijött a lépés

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Sokat beszélgettek a játékosok és a stáb arról, hogy miként lehetne előrelépni

Nemcsak a pontokat tekintve, de lélektanilag is fontos sikert aratott szerdán a Budapest Honvéd, amely 5–1-es győzelmet szerzett a DVTK elleni, hétközi bajnoki fordulóban. A négygólos győzelemből pedig – akárcsak az őszi összecsapáson – Gazdag Dániel két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét, ismét az egyik vezéregyénisége volt a csapatnak.

„Jól játszottunk ezen a meccsen és szerencsére ezúttal kijött a lépés – mondta a találkozót követően Gazdag Dániel, aki elárulta, nagyon jól érezte magát a pályán. – Ültek azok a dolgok, amiket a meccs előtt elterveztünk, végre az első perctől kezdve úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre és jöttek a gólok is.”


Középpályásunk már a találkozó előtt is bizakodó volt, mint mondta, Kisvárdán már a stabilabb játék felé indult el a csapat, ám kiemelte, hogy támadásban is fejlődést kell mutatni a sikerhez. Szerdán azután ötször is sikerült bevenni a diósgyőriek kapuját, ezért pedig keményen megdolgozott a társaság Gazdag szerint.

„Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy min kellene változtatnunk, hogy átlendüljünk a holtponton – árulta el válogatott játékosunk. – Leginkább a mentális részben kell, kellett fejlődnünk, hiszen a szezon elején nem jöttek az eredmények, és ettől leült a csapat. Szerencsére az új edző és a stáb tudott nekünk ebben segíteni, úgy érzem, felszabadították a játékosokat és ez a DVTK ellen meg is mutatkozott. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült a győzelem, de közben már a vasárnapi mérkőzésre készülünk.”


Az OTP Bank Liga 17. fordulójában az Újpest otthonában lép pályára a Honvéd, Gazdag Dániel pedig ezúttal sem számít könnyű mérkőzésre, hiszen a szerdai győzelmünkkel egy ponttal mögénk kerülő riválisnak éppúgy szüksége van a sikerre, mint a kispestieknek.

„Szeretnénk ugyanúgy játszani, mint a Diósgyőr ellen és megnyerni azt a meccset is, hiszen továbbra is nagyon nagy szükségünk van a pontokra” – zárta Gazdag.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub