Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kihívásokkal teli szezon

Kihívásokkal teli szezon

Akadémia

Megjelenés: 2022. 07. 07. 17:03Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Büszkék lehetnek a fejlődésre az U16-os csapat játékosai

Miközben utánpótlás-játékosaink épp a megérdemelt nyári vakációjukat töltik, korosztályos csapataink vezetőedzőit arra kértük, hogy értékeljék a mögöttünk álló, 2021/2022-es szezont. U19-es és U17-es együttesünk után az U16-es gárdánk kerül a fókuszba, amely a 4. helyen zárta a bajnokságot.

„Rendkívül változatos, érzelemdús és kihívásokkal jócskán teli szezon van a hátunk mögött – kezdte értékelését Faltusz Zoltán vezetőedző. – Olyan heti ritmussal, magas intenzitású edzésekkel és edzésgyakorlatokkal ismerkedtek meg a játékosok, amik komoly és folyamatos kihívásokat jelentettek mindenki számára, erőn felüli teljesítményekre volt ehhez szükségük. Nagy energiákat kellett mozgósítani egész év folyamán, hogy az edzésekre és a mérkőzésekre az egyéneket – a fejlődésüket és az életkori sajátosságokat maximálisan figyelembe véve – abba a csapatba irányítsuk, ahol a legjobb teljesítményt tudják nyújtani. A járványhelyzet és a kényszerű pihenők kellemetlen, viszont a sok U15-ös és U16-os válogatott meghívó, a folyamatos magasabb korosztályban való szereplés kellemes problémák elé állítottak minket mind a hétköznapok, mind a hétvégék folyamán.“

Faltusz Zoltán kiemelte, köszönettel tartozik stábjának is az egész éves fáradhatatlan munkáért, és sikerként könyveli el, hogy a célként kitűzött felfelé áramoltatás több játékos esetében is megvalósult.

„Ha a számokat nézzük, 11 korosztálybeli játékos tudott bemutatkozni vagy folyamatosan játszani az idősebb korosztályban, voltak debütálók az U19-ben és a felnőtt futballban is – mondta a vezetőedző. – A fiatalabbaktól ugyanennyien meg tudták mutatni magukat az U16-os csapatban, ami ebben a korosztályban egyedülálló és nagy siker! Ezáltal olyan egyéni fejlődéseknek lehettünk részesei, amire méltán lehetünk büszkék, az imént említettek voltak a kiemelt céljaink a szezonra. Mentálisan nem volt zökkenőmentes ez az egész folyamat és ennek a kezelése is a legtöbb srácnál lassabban történt – főként a mérkőzések során csapódott ez le – de ha a hosszútávú fejlődést nézzük, ez az egyik fő erősségüké válik majd! Olyan tapasztalatokkal lettek gazdagabbak – legyen szó felemelő győzelemről, vagy csalódást jelentő utolsó perces ponthullajtásokról –, amiket ha be tudnak építeni és megfelelően felhasználni a következő periódusban karrierjük során, akkor sikeresek lehetne. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy az eddiginél még céltudatosabban készüljenek a profi pályafutásukra, ugyanis csak akkor van jelesség és siker, ha a szorgalom és a tehetség találkoznak az úton.“


A BUDAPEST HONVÉD-MFA SZEREPLÉSE AZ U16-ES KIEMELT BAJNOKSÁG 2021/2022-ES SZEZONJÁBAN

25 mérkőzés
10 győzelem
7 döntetlen
8 vereség
37 lőtt gól
35 kapott gól

Házi gólkirály: Kruppai Adrián, 10

2022. 07. 07. 17:03Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia