A Haladás vendége volt a Honvéd-MFA U17-es gárdája, a felek kiegyenlített mérkőzést vívtak Szombathelyen, ahol egyetlen gól esett, a házigazda a 70. percben betalált, s ezzel meg is szerezték a három pontot.
Takács László: – Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, nekünk széleken vezetett támadásokból, ellenfelünknek kontrából és pontrúgásból adódtak lehetőségei. A második félidőt jól kezdtük, mi irányítottuk a játékot, adódtak lehetőségeink arra, hogy megszerezzük a vezetést. Ezt követően egy hibánkat kihasználta az Illés és hátrányba kerültünk. A bekapott gól után mindent megtettünk, hogy egyenlíteni tudjunk, több komoly gólszerzési lehetőséget is kialakítottunk, de nem sikerült a kapuba találni. Összességében a játékunk biztató volt, amire tudunk építeni a jövőben.
U17, KIEMELT CSOPORT, 6. FORDULÓ
ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–0 (0–0)
Szombathely, Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep
V: Pörgei Gergő
G: Katona (70.)
Honvéd-MFA: Molnár M. – Szlovák (Kiatipisz 75.), Czenky, Szamosi Á., Kaczvinszki, Tóth L. (Szabó B., 75.), Palócz (Kruppai 50.), Szabó Á., Hancz (Kovács B. 68.), Dorogi, Simon (Balogh Zs. 50.)
Vezetőedző: Takács László






