Az öregfiúk bajnokság 6. fordulójában hazai környezetben lépett pályára a Honvéd BKA. A mieink az újonc B&K Mélykút együttesét fogadták az MFA Utánpótlás Központban. A mérkőzés Youla és Kamber gólpárbaját hozta, ami 2-2-re végződött, de ez miatt senki sem bánkódott.
A Honvéd megszokott játékát nyújtva már a mérkőzés elején kezébe vette az irányítást és tíz perc alatt kétgólos előnyhöz jutott. A 9. percben Kamber becselezte magát a büntetőterületen belülre, majd 12 méterről a kapus feje felett a kapuba bombázott (1-0). Két perc múlva ismét Kamber volt az egyik főszereplő. Egy szemre is tetszetős támadás után Kamber labdáját Youla értékesítette (2-0).
Ezután egy kis gólcsend következett, de azért a közönség nem unatkozott, mert a mieink látványosan futballoztak. Az újabb kispesti találatra a 31. percig kellett várni. Kamber a jobbösszekötő helyéről, futtából a rövid felőssarokba bombázott (3-0).
Szünet után Plókai Attila helyett Máj Zoltán folytatta a játékot. A második játékrész közepén még kétszer cserélt a Honvéd, előbb Kovács Krisztián, majd Csabankó Miklós állt be, az előbbi Gálvölgyi István, utóbbi Tóth Csaba helyére. A 73. percben a házi gólkirályunk Souleymane Youla állította be a végeredményt. Támadónk rávezette a labdát a kapusra, elhúzta mellette, majd az üresen maradt kapuba passzolta a kispestiek negyedik gólját (4-0).
Az első félidőben jobban játszottunk, ez a gólokban is megmutatkozott. Szünet után már lezserebben futballoztunk, több helyzetet is „elszórakoztunk”. A Honvéd megérdemelt győzelmet aratott, így a riválisok eredményétől függetlenül hibátlan teljesítménnyel vezeti a tabellát. Az MTK a Pénzügyőrt legyőzve otthon tartotta a 3 pontot, míg a Ferencváros ma este lép pályára az RTK ellen.
A mieink legközelebb október 14-én 19:30-kor az ISSIMO ellen játszanak a Vasgolyó utcai pályán.
2024.10.07., hétfő 19:30, Öregfiúk-bajnokság, I. osztály, 6. forduló
HONVÉD BKE—B&K MÉLYKÚT 4-0 (3-0)
MFA Utánpótlás Központ. Vezette: Király Szilveszter (Végh Márton, Szekeres Mátyás)
Góllövők: Youla (2), Kamber (2).
Honvéd: Komora — Plókai (Máj, 41.), Kamber, Gálvölgyi I. (Kovács Krisztián, 53.), Erdei — Bábik, Tóth Cs., (Csabankó, 64.), Rajz, Zana — Bárányos, Youla.





