Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ketten lőttek négy gólt

Ketten lőttek négy gólt

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 08. 28. 23:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Pintér Máté és Krajcsovics Ábel is duplázott a Tiszaföldvár ellen

Az NB III Dél-Keleti csoportjában ezúttal hétközi fordulót rendeztek. A Budapest Honvéd II a hazai pálya előnyeit élvezve fogadta a csoport újoncát a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye I. osztályából felkerült Tiszaföldvár SE csapatát. Amint arról már korábban beszámoltunk, az első csapathoz távozó Laczkó Zsolt helyett Kovács Gábor lett az együttes vezetőedzője. A tréner bemutatkozása remekül sikerült, az első tétmeccsén 4–1-re nyert a csapata, amelynek kezdő tizenegyében először kapott lehetőséget Papp Lőrinc, aki így győztes meccsen mutatkozott be az NB III-ban.

Remekül indult a mérkőzés, még nem telt el két perc, amikor 22 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutottunk, amit Pintér Máté a bal felső sarokba bombázott (1–0). A 21. percben kettőre növeltük az előnyünket. Krajcsovics a jobb oldalon a vendégtérfél közepétől indulva faképnél hagyta a földvári védelmet, majd 10 méterről a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtt (2–0). A 35. percben Krajcsovics szinte lemásolt a gólját, ezúttal is ellenállhatatlanul száguldott el a jobb, majd 13 méterről laposan a kapuba lőtt (3–0). A 61. percben szépítettek a vendégek. Egy nagy bedobás követően Bidzilya csökkentette a Tiszaföldváriak hátrányát (3–1). A 84. percben Pintér Máté a felezővonalnál labdát szerzett, elhúzott egy védő mellett, majd a tizenhatos vonalánál becsapott egy másik védőt és estében a kapu baloldalába lőtte a Honvéd negyedik gólját. Szép egyéni teljesítmény volt!

Kovács Gábor: — Készültünk a meccsre, kielemeztük a Tiszaföldvár játékát és rájuk tudtuk erőltetni az akaratunkat. Kicsit szerencsések is voltunk, mert a ellenfelünk vasárnap 120 perces kupameccset játszott. Ennek tudatában készültünk, így választottuk meg a taktikánkat. Szerencsére az első félidőben sikerült háromgólos előnyre szert tennünk, amit a második félidőben már csak meg kellett tartani. Az ellenfél pontrúgásokból és nagy bedobásokból volt veszélyes, ebből is szerezték az egyetlen góljukat. Úgy érzem, hogy megérdemelt győzelmet arattunk, mert a négy gól mellett sok helyzetet alakítottunk ki és akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

DÉL-KELETI CSOPORT, 5. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–TISZAFÖLDVÁR SE 4–1 (3–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Jakab Árpád (Sáfárik P., Szabó L.)
G: Pintér M. (2., 84.), Krajcsovics (21., 35.), ill. Bidzilya

Honvéd: Papp L. – Bakó, Gincsai (Szabó Á., 64.), Sebe, Kocsis G., Menyhárt (Kalocsány, 84.), Polák, Somogyi (Gáspár, a szünetben), Hetyei (Kenéz K., a szünetben), Pintér M., Krajcsovics (Benkő, 55.).
Vezetőedző: Kovács Gábor


2024. 08. 28. 23:30Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Kovács Gábor tanítványai gól nélküli döntetlent játszottak az előző idényben még másodosztályban szereplő Békéscsaba ellen az NB III. Dél-keleti csoportjának első fordulójában.

2026. 07. 25. | Mérkőzések

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Kovács Gábor együttese a 8. helyen zárta a pontvadászatot.

2026. 05. 23. | Mérkőzések

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat