Vasárnap a forduló előtt 5. helyen álló Vasas II. otthonában rajtolt el az NB III. Dél-Keleti csoportjának tavaszi szakasza második csapatunk számára. A kezdőcsapatban az új igazolások közül Nemanja Milencovici kapott helyet, míg Kovács Dominik és Hideg Péter csereként mutatkozott be a Honvéd II-ben. Emellett szintén kezdőként számított Kovács Gábor a szombaton az első csapatban bajnokin bemutatkozó Balázs Teó játékára is.
Együttesünk támadóbb felfogásban kezdte a mérkőzést, mégis az első komolyabb lehetőség a hazaiaké volt, a 15. percben Rab lőtte be balról középre a labdát nagy erővel, melyet Papp hárított kivetődve, majd a felperdülő labdát Rab bólintotta Faragóhoz, aki szembefordult a kapuval, ziccerét azonban újabb bravúrral védte Papp Lőrinc. Negyedórával később gólt ünnepelhetett csapatunk, egy szöglet utáni lecsorgóra Kocsis Gergely eszmélt leghamarabb és öt méterről belsőzött Sági kapujába (0–1). Középpályásunk így egy kozármislenyi és putnoki kölcsönjáték után góllal tért vissza Kispestre. A 36. percben válaszolt a Vasas II., Sus Kameron kapott labdát a jobb szélen, majd befelé cselezett és nagy erővel kilőtte a kapu bal oldalát (1–1). A félidő végén még Papp Lőrinc védett két nagyot egymás után, a középen érkező Mamusits lövésére is leért a bal alsóra, majd a támadó közeli ismétlése is elakadt a kapusban.
A második játékrész óriási kispesti helyzettel indult, Ihrig-Farkas a hosszún érkező Hetyeit játszotta meg jobbról, támadónk azonban bevetődve rosszul találta el a labdát ajtó-ablak szituációban, Puskás így a kapu torkából még időben eltudta rúgni a labdát. A következő lehetőségnél azonban Hetyei volt a főszereplő, hiszen Balogh Áron fellökte a tizenhatoson belül, a sértett pedig magabiztosan a jobb alsóba gurította a labdát, ezzel újra megszereztük a vezetést Angyalföldön (1–2). Öt perccel a lefújás előtt tizenegyest kapott a Vasas II., Forró tisztázott a tizenhatoson belül, ám a labda mellett Ottucsákot is megrúgta, melyet Molnár Réka büntetőnek ítélt. A tizenegyest Puskás Zsombor a kapu közepébe gurította (2-2). A hajrában még egy hazai tekerés kerülte el centikkel a jobb alsót, de az eredmény már nem változott a lefújásig. Ezzel a Vasas II. egy pontot otthon tartott, azonban a döntetlennel megszakítottuk ellenfelünk ötmeccses hazai győzelmi sorozatát, a jövő héten pedig hazai pályán a Dunaharaszti ellen folytatjuk a bajnokságot.
NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 18. FORDULÓ
Budapest, Fáy utcai Sportcentrum. Vezette: Molnár Réka (Bense Milán, Rigó Viktória)
VASAS FC II. –BUDAPEST HONVÉD FC II. 2–2 (1–1)
VASAS FC II.: Sági – Borgula, Puskás, Cseke (Szabó B., 58.), Mamusits (Kátai, 46.), Faragó (Sus, 25.), Rab, Magyar M., Ottucsák, Balogh Á. (Szabó L., 64.), Vincze (Adi, 64.). Vezetőedző: László András
BUDAPEST HONVÉD FC II.: Papp L. – Balázs T., Horváth B. (Tasi, 69.), Hancz, Ihrig-Farkas, Hetyei (Kovács D., 78.), Milencovici (Forró, 78.), Sebe, Földi (Hideg, 69.), Kocsis G., Csonka. Vezetőedző: Kovács Gábor
Gól: Sus (36.), Puskás (88. – tizenegyesből), illetve Kocsis G. (30.), Hetyei (64. – tizenegyesből)
A mérkőzés itt nézhető vissza:


.jpg)

