Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két klasszis megoldás döntött  – Videó!

Két klasszis megoldás döntött – Videó!

Klub

Megjelenés: 2023. 07. 30. 15:47Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Győzelemmel kezdte az idényt második csapatunk a Kecskemét ellen

Szemerkélő esőben játszotta második csapatunk első tétmérkőzését a 2023/2024-es kiírásban. Kurucsai Milán tanítványai a Kecskeméti TE második keretét fogadták az NB III Dél-Keleti csoportjának első fordulójában.

Az első 25 perc nem hozott helyzetet, s bár végig nagy mezőnyfölényben, határozott játékot mutatva játszottunk, s emellett Menyhárt Barnabás szemtelen kötényét, illetve a Kaczvinszki Dominik, Pekár István tengely határozott védőjátékát lehet kiemelni.

A 28. percben a Kecskemét kétszer is próbára tette Gyetván Márk kapust, először egy jobb oldali beadást kellett hatástalanítani (magabiztosan le is húzta a veszélyesen szitáló labdát), majd Goretich Gergő 25 méteres lövését fogta határozottan. Egy perccel később már mi is helyzetig jutottunk, Kalocsány Péter cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd Polák Kevin elé tálalt, de a vendégek védői határozottan léptek fel, így középpályásunk nem jutott el lövésig.

A félidő vége előtt ismét közel kerültünk a gólhoz, Simon Benedek szerzett labdát a félpályánál, amit szabadon vihetett a kecskeméti kapuig. Ugyan csatárunk kapura lőtt, de a visszaérő védő kiszorította, így az éles szögből leadott  kísérletét a vendégek kapusa lábbal védte.

A második játékrészben 10 percet kell várni az első nagyobb helyzetre. Ekkor a szünetben becserélt László Máté kapott labdát a bal szélen Polák Kevintől, aki két testcsel után a hosszú, bal felső sarkot vette célba, de másfél métert tévedett, így kirúgással folytatódott az összecsapás. A 60. percben Gyetván Márknak kellett megőriznie a hidegvérét, ugyanis Jászai-Deák Zoltán vihette egyedül kapunkra a labdát, a lövését könnyedén fogta kapusunk.

A 77. minutumig kellett várni a mérkőzés első góljára, ekkor Kaczvinszki Dominik adott a félpályáról tűpontos labdát Sebestyén Márknak. Játékosunk klasszis mozdulattal, a levegőben ért bele a labdába, amit át is emelt a kapus felett, aki tehetetlenül nézte, ahogy az a kapuba hullik (1–0).

Kilenc perccel később a végig kitűnően játszó Pekár Márk maradt lent a földön, mert összefejelt a kecskemétiek egyik játékosával, s bár le kellett végül cserélni, de ami fontos, bekkünk a saját lábán hagyta el a pályát.

A 90. percben Simon Benedeknek volt egy ígéretes lövésre 23 méterre a kaputól, a bombaerős lövés ugyan eljutott a kapuig, de középre tartott, így Cseh Balázs határozottan védte.

Ezzel a helyzettel pedig le is zárult a találkozó érdemi része, az ötperces hosszabbításban az eredményt őriztük. 1–0-s hazai győzelemmel indítottuk az NB III Dél-Keleti csoportját, így három ponttal debütált Kurucsai Milán vezetőedzőnk.

Kurucsai Milán: – Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen eredménnyel kezdtük az idényt. Egészen más lesz a munka a következő héttől, ez a győzelem nagy lendületet adhat a csapatnak. Az első félidőben a belső területeken többször megtaláltuk egymást, de a másodikban ez sokkal inkább kiütközött. Jó, dinamikus játékosaink vannak, így több helyzetet is ki tudtunk alakítani. Pozitív élménnyel gazdagodtunk, de még sokat kell dolgoznunk!

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–KECSKEMÉTI TE II 1–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Dombi O. (Turi, Cseresznák)
G: Sebestyén (77.)

Honvéd: Gyetván – Sebe, Pekár (Vojtko, 87.), Kaczvinszki, Nagy Z. – Pintér (Simon Sz., 69.), Polák, Menyhárt (Sebestyén, 69.) – Simon B., Kalocsány (Hancz, 87.), Tarcson (László M., a szünetben)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Kecskemét: Cseh – Jászai-Deák, Hatvani, Kovács K. (Horváth Á., a szünetben), Tóth L. (Balis, 64.), Horváth M., Artner (Gondi, a szünetben), Szamosi Cs., Kovács P., Goretich, Molnár M. (Balla, 84.)
Vezetőedző: Virágh Ferenc

2023. 07. 30. 15:47Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia