Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két derbi következik

Két derbi következik

Klub

Megjelenés: 2022. 03. 08. 11:10Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Az MTK-hoz és az Újpesthez látogatunk

A DVSC elleni hazai gólzáporos győzelmet követően az OTP Bank Liga következő két fordulójában is a fővárosban lép pályára a Budapest Honvéd, először az MTK otthonába látogat csapatunk március 12-én, szombat este 19:30-tól, majd március 20-án, vasárnap 18:30-tól az Újpest ellen, a Szusza Ferenc Stadionban vendégszerepel együttesünk.

Az MTK-val szembeni találkozóra a belépők teljes áron 1800, diák és nyugdíjas kedvezménnyel 1200 forintba kerülnek, 14 év alatti gyermekek, illetve a mozgássérültek (és kísérőik) számára ingyenesen tekinthető meg a mérkőzés, azonban regisztrációs jegyet nekik is váltani kell.

Elővételben online és személyesen is tíz százalék kedvezmény jár minden jegytípusra, az akció a meccs napján már nem érvényes. Szombaton az Új Hidegkuti Nándor Stadion pénztárai 17:00 órakor, a kapuk 17:30-kor nyitnak, készpénzes és bankkártyás fizetés egyaránt elérhető. Szurkolóink a hármas kapun tudnak majd bejutni a stadionba (Sport utca és Százados utca sarka).

Továbbá elérhetők a jegyek az Újpest elleni összecsapásra, online és személyesen is, egységesen elővételben 2000, a meccs napján 3000 forintért. Március 20-án vasárnap, a Szusza Ferenc Stadion pénztárai 15:00 órakor, a kapuk 16:30-kor nyitnak, az MTK elleni bajnokihoz hasonlóan szintén lesz lehetőség készpénzes és bankkártyás fizetésre.

A jegypénztárak nyitvatartása március 7–11. között:

Bozsik Aréna

Kedd, péntek: 15:00–19:00

Kispesti Futball Ház

Csütörtök: 16:00–20:00

(A Kispesti Futball Házban a klubkártyákat is kiválthatjátok, kérjük, regisztráljatok előre, gyorsítva ezzel a helyszíni ügyintézést! Regisztrálni itt tudtok: https://klubkartya.mlsz.hu/)

A Honvéd Shop nyitvatartása:

Hétfő: 9:00–14:00

Kedd: 14:00–19:00

Szerda: zárva

Csütörtök: 9:00–14:00

Péntek: 14:00–19:00

2022. 03. 08. 11:10Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub