Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két debütáló, három pont

Két debütáló, három pont

Klub

Megjelenés: 2021. 02. 01. 13:52Olvasási idő: 1 perc

Heti Honvéd – Nagy Dominik és Nir Bardea először játszott piros-feketében

Számok

1

Nagy Dominik és Nir Bardea első alkalommal játszott tétmérkőzést a Honvéd színeiben szombaton.

47

Negyvenhetedik bajnoki győzelmünket arattuk a MOL Fehérvár ellen.

145

A Fehérvár–Honvéd párosítás történetének 145. kispesti gólja Batik Bence nevéhez fűződik.

160

Gazdag Dániel 160. bajnoki meccsét játszotta a MOL Fehérvár ellen.

 

Tudtad?

Levkovich Robi után Nir Bardea a második Izraelből érkezett labdarúgónk. 

 

Ez történt a héten (február 1. – február 7.):

100 éve:

1921. február 6-án a Hungária úti MTK-pályán 4 ezer néző előtt barátságos mérkőzést játszott az MTK és a Kispesti AC. A találkozót a kék-fehérek nyerték 5–0-ra.

50 éve:

1971. február 3-án a Bp. Honvéd a Kőér utcai Spartacus-pályán játszott edzőmérkőzést a Budafok csapatával. A Görögországba készülő kispesti együttes 11–0-ra verte ellenfelét. A piros-fehérek góljait Kozma (5), Kocsis L. (2), Pusztai, Pál, Pintér és Fehérvári szerezték.

25 éve:

1996. január 30-án szintén a Budafoki LC volt a mieink edzőpartnere a Bozsik Stadionban. A Kispest-HFC 3–2-re győzte le ellenfelét Jovanovics, Bárányos és Moses góljaival.


Születésnaposok:

Február 2.: Dino Skvorc (1990)   

Február 3.: Horváth András (1988)

Február 4.: Grosics Gyula (1926), Páncsics Miklós (1944)       

Február 6.: Lóránt Gyula (1923) 

Február 7.: Galambos Antal (1941)

 

Elhunyt:

Február 4.: Odry Lajos (2003)

 

Csapataink eredményei:

OTP Bank Liga: MOL Fehérvár–Budapest Honvéd 1–2

Második csapat: III. Kerület–Budapest Honvéd II 0–2

2021. 02. 01. 13:52Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub