Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kedvező évzárásban bízik

Kedvező évzárásban bízik

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 12. 07. 18:16Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Simon Miklós a nehezítő körülmények ellenére is késznek érzi csapatát

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán lép pályára második csapatunk az MTK II ellen az év utolsó megméretésén. A zuglói stadion zöld gyepét hó borította vasárnap, emiatt a pálya alkalmatlanná vált a játékra és kénytelenek voltak későbbre halasztani az összecsapást. Az efféle nem várt körülmények könnyen felboríthatják az együttesek felkészülését egy találkozóra, de Simon Miklós bízik benne, hogy ez ettől függetlenül sikerült és számunkra kedvező lesz az évzárás. Az augusztusi 2–1-es győzelem után, hasonló eredményben reménykednek most is a mieink.

„Nagyon furcsa szituációba kerültünk, ami nyilván minden játékosnak, minden szakembernek nehéz – avatott be minket Simon Miklós a halasztásból fakadó helyzetbe. – Felkészülsz egy mérkőzésre, ami végül elmarad. Szívesen játszottunk volna, de elfogadtam az MTK indokait arra, hogy miért ne az eredeti időpontban lépjünk pályára. Remélem, hogy szerdán megfelelő körülmények között, a két csapat rangjához méltó meccset tudunk majd vívni. Érdekes volt, mert még hétfőn sem tudtuk, hogy mikor rendezik meg a találkozót. Nem volt könnyű erre úgy felkészülni és élesen tartani a csapatot, mint hogyha tudtuk volna, de úgy érzem, megoldottuk, a srácok már nagyon várják az összecsapást és bízom benne, hogy megfelelőképpen zárjuk le ezt a számomra sikeresnek tekinthető félszezont.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 20. FORDULÓ

MTK Budapest II–Budapest Honvéd FC II

BVSC-Zugló Stadion

December 8., szerda, 13:00

V: Virág András Barnabás

2021. 12. 07. 18:16Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések