Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kedd, szerda, szombat

Kedd, szerda, szombat

Akadémia

Megjelenés: 2022. 10. 11. 13:11Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Heti program – két hazai Honvéd-meccs vár ránk a héten, az U16 kétszer is pályára lép

A hétfőn öregfiúk együttesünk Pénzügyőr SE elleni győzelemével kezdődött a hetünk, amivel a csapat ismét (bár több mérkőzést játszva) vezeti a bajnokságát.

Kedd 13 órakor U16-osaink az eddig nyeretlen Pécs elleni vendégszereplése indítja az utánpótlás-focit, másnap pedig az U14-es csapatunk felkészülési mérkőzésen 16 órakor a Monori TK-t fogadja és zárja a hétközi összecsapások sorát.

Szombaton azonban már nagyüzemben érkeznek az utánpótlásmérkőzések. A fentebb említett U14-es gárdánk két nap pihenőt követően a Ferencvároshoz látogat és délelőtt 10 órakor kezdi a találkozóját, csakúgy, mint U16-os együttesünk, akik utánpótlásközpontunkban a Vasast látják vendégül. U19-es együttesünk is Pécsre látogat, és pontban délben kezdik a találkozót a Baranya-megyeiekkel, míg 12:15-kor U15-ös csapatunk Szombathelyen az Illés Akadémia-Haladással néznek farkasszemet.

Ami a felnőtt futballt illeti, női együttesünk Egerbe utazik, ahol 12 órakor kezdi a találkozóját, míg az Tam Courts alakulata az OTP Bank Liga 11. fordulójában a PAFC ellen 17 órakor zárja a heti Honvéd-focit.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. október 11., kedd

U16, Kiemelt csoport, 6. forduló
PMFC–Budapest Honvéd-MFA
PMFC Kovácstelep Sporttelep, 13:00

2022. október 12., szerda

U14, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–Monori TK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 16:00

2022. október 15., szombat

U14, Kiemelt csoport, 7. forduló
Ferencváros–Budapest Honvéd-MFA
Népligeti Sportcentrum, 10:00

U16, Kiemelt csoport, 7. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Vasas
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U19, Kiemelt csoport, 5. forduló
PMFC–Budapest Honvéd-MFA
PMFC Kovácstelep Sporttelep, 12:00

U15, Kiemelt csoport, 5. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep, 12:15

Női NB II., Keleti csoport, 8. forduló
Eger Labdarúgó Sport–Budapest Honvéd-MFA
Eger Felsővárosi Sporttelep, 12:00

OTP Bank Liga, 11. forduló
PAFC–Budapest Honvéd FC
Pancho Aréna, 17:00

2022. 10. 11. 13:11Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia