Csütörtökön egyhetes edzőtáborba utazott együttesünk, ahol vasárnaptól csütörtökig kétnaponta játszik felkészülési mérkőzéseket kazah, cseh és koszovói ellenfél ellen. A Soroksár 2–1-es legyőzése után vasárnap jön a második erőpróba a tavaszi idény kezdete előtt, ellenfelünk a kazah másodosztályban 4. helyen álló Shakhter Karagandy lesz.
Keretünk:
Ami a teljes keretet illeti: Csonka Bonifác és Pekár István betegség, Sigér Ákos sérülés miatt nem utazhatott el Antalyába, ugyanakkor Szamosi Ádám már a felkészülés elejétől kezdve teljes értékű edzésmunkát végezhet, és új igazolásunk, Varga Kevin is bevethető. A 26 fős keretben több akadémistánk is helyet kapott, így a korábban már a felnőttek közt bemutatkozó Nyers Ádám mellett Papp Lőrinc és Balázs Teó is.
Ellenfelünkről:
A Karagandy kétszer volt története során hazája bajnoka, emellett 2013-ban megnyerték a Kazah Kupát.
A csapat 2024-ben esett ki az élvonalból, a tavaszi-őszi rendszerben zajló bajnokság pedig nemrég ért véget számukra, ahol mindössze két ponton múlt, hogy nem kerültek vissza a legfelsőbb osztályba. A karagandai alakulat 16 győzelemmel, 5 döntetlennel és 5 vereséggel a 4. helyen zárt, a legtöbb gólt pedig Maxim Galkin szerezte, aki tizenháromszor zörgette meg az ellenfelek kapuját.
A gárda keretét kizárólag hazai játékosok alkotják, januártól pedig Dmitriy Olgai személyében új vezetőedző bizonyíthat a kispadon.
Kispesti múlt a kazahokkal:
A törökországi edzőtáborok történetében először mérkőzünk meg kazah együttessel, viszont tétmeccsen 18 évvel ezelőtt már játszottunk az ország egyik alakulata ellen: 2008-ban az Intertotó Kupában 6-3-es összesítéssel búcsúztattuk a Zhetysut, idegenben Hercegfalvi Zoltán és Ivancsics Gellért góljaival 2–1-re, hazai pályán Genito, Smiljanic, Abraham és Bojtor találataival 4–2-re nyertünk. Ugyanezen a nyáron a Shakhter Karagandy is játszott magyar együttessel, 2–1-es összesítéssel a DVSC búcsúztatta őket az UEFA-kupából.
2008/09: FC Zhetysu–Honvéd 1–2 (Gólszerzőink: Hercegfalvi, Ivancsics)
2008/09: Honvéd–Zhetysu 4–2 (Gólszerzőink: Genito, Smiljanic, Abraham, Bojtor)
További érdekesség, hogy 2017-es bajnokcsapatunkból ketten is légióskodtak Kazahsztánban, Hidi Patrik a Yertis Pavlodar, Eppel Márton a jelenleg Bajnokok Ligája-főtáblás Kairat Almatyt erősítette, utóbbi játékos gólt is szerzett a Shahkter ellen.
Válogatott szinten mindössze kétszer játszottunk Kazahsztánnal, 2014-ben Gyurcsó Ádám, 2018-ban Hangya Szilveszter bizonyíthatott címeres mezben azokon a találkozókon. Előbbi összecsapáson játszott először kezdőként a felnőtt válogatottban a Magyar Futball Akadémián nevelkedett Vécsei Bálint is.
A vasárnapi mérkőzést magyar idő szerint 14.00-tól YouTube-csatornánkon élőben közvetítjük.
Teljes törökországi menetrendünket és az utazó keretet itt lehet megtekinteni.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2025/26 – TÉL
Január 18. (vasárnap) 14.00
SHAKHTER KARAGANDY–BUDAPEST HONVÉD FC
Belek, Törökország




