Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kapott gól nélkül

Kapott gól nélkül

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 12. 17. 16:06Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Bátran és lendületesen futballoztak a fiatalok

0–0-s döntetlent játszott csapatunk a horvát bajnokság hetedik helyen álló NK Lomotiva Zagreb ellen, amely találkozó a téli felkészülés első megméretése volt Dean Klafuric legénységének.

„Ahogyan azt a felkészülés elején is terveztük, ezen a találkozón a játékosok egy-egy félidőnyi terhelést kaptak. Két vegyes csapatot állítottunk össze a kerettagok közül, ha megnézzük az összeállításokat, nem volt első és második csapat, hanem első félidei és a második félidőben szereplő együttest alakítottunk ki, ez is fontos szempont volt – mondta vezetőedzőnk, Dean Klafuric. – Örülök annak, hogy a megbeszélteknek megfelelően játszottunk, odafigyeltünk arra, amit a korábbi időszakokban gyakoroltunk. Nem kaptunk gólt, ez mindenképpen pozitívum a védekezést illetően, ráadásul támadásban több szép egyéni villanást is láttam a játékosoktól. Természetesen még javulni kell, javulni is fog az előre játékunk, de láttam jó dolgokat. A Lokomotiva csak két-három lehetőséget tudott kialakítani, nekünk több helyzetünk adódott, volt, amikor csak a kapussal álltunk szemben, bár ezek kimaradtak, azonban emellett annak is örülhetek, hogy a fiatalok is megmutatták magukat, bátran, jól futballoztak. Hétfőn folytatjuk a munkát, hiszen Karácsony előtt vár ránk még egy megméretés, amikor a Varazdin érkezik Kispestre.“

2022. 12. 17. 16:06Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések