Szappanos először, Szappanos másodszor, Szappanos harmadszor.
Kapusunkat bő negyedórával korábban még tapssal köszöntötték a zalaegerszegiek, a 12., a 13. és a 14. percben viszont már a kispestiek üthették össze a tenyerüket, s nemcsak azért, mert válogatott kerettag játékosunk háromszor is hárított.
A taps mellett ugyanis dühösen is összecsapathattuk a kezünket, hiszen a fent említett három védés jól mutatta, hogy melyik csapat kezdte aktívabban és veszélyesebben a Zalaegerszeg–Honvéd mérkőzést, és bizony ez a csapat nem a mieink volt. A hat mérkőzés óta veretlen és gólt sem kapó házigazda gyorsabban, több helyzetet kialakítva futballozott, míg nálunk a Kispest-tábor tagjai alig láthatták az együttest, tekintve, hogy nem töltöttünk túl sok időt a zalaegerszegi térfélen, a vendégszektor előtt.
A félidő derekán aztán Nagy Dominik tette próbára a meccs előtt 581 perce gólt sem kapó Demjén Patrikot, a 32. percben viszont ismét a mi kapunk előtt alakult ki veszélyes helyzet, s ekkor már Szappanos Péter is tehetetlen volt: Gergényi nagy bedobását csúsztatta meg Mocsi, míg a hosszún érkező Lesjak a kapu jobb oldalába fejelt. A ZTE vezető gólja pedig egyúttal azt is jelentette, hogy muszáj megszakítanunk Demjén góltalan szériáját, amennyiben ponttal (vagy pontokkal) akarunk hazatérni Zalaegerszegről (márpedig pontosan ez volt, ez lett volna célunk.)
Csakhogy a félidő harmadik negyedórájában is a ZTE dominált, és bár próbáltunk támadni, az igazi gólveszély azonban hiányzott a játékunkból, amely lassú és pontatlan volt.
S ha ez nem lett volna elég (gond), a játékrész zárásaként Zinédine Machach szabálytalansága után büntetőt rúghatott a Zalaegerszeg, Tajti Mátyás lövésébe hiába ért bele Szappanos Péter, csak a bal kapufára tudta tolni a labdát, ahonnan az a hálóba pattant.
Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor azt írjuk, hogy Nebojsa Vignjevic sem volt elégedett a látottakkal, még a kapott gólok számánál is többet cserélt, hiszen a szünetben Zinédine Machach, Marko Petkovic és Zsótér Donát számára ért véget a találkozó, a triót Bőle Lukács, Mohammed Kadiri és Tamás Krisztián váltotta.
Ennek ellenére újabb hazai helyzettel folytatódott a mérkőzés, Spoljaric lövésénél Szappanos védett szépen, és továbbra is a ZTE volt az aktívabb. Szerencsére ez újabb kapott gólban nem mutatkozott meg, majd jött a 62. perc, és a Nagy Dominik elleni szabálytalanságért cserébe büntetőt rúghattunk. A tizenegyest Nenad Lukic higgadtan helyezte a hálóba, megszakadt tehát Demjén Patrik sorozata, nekünk azonban ez még kevés volt, de a szépítés lendületével mehettünk tovább a második gólért.
Amit meg is szereztünk meg nem is, mert Mohammed Kadiri remek csele, továbbá Hidi Patrik harcossága és pontos lövése után 2–2-t mutatott az eredményjelző, a csapatok felálltak a középkezdéshez, amikor Karakó bíró fülébe csicsergett a VAR, miszerint Kadiri lesen lehetett – a visszavont gólból és a partjelző magasba emelt zászlójából kiindulva legalábbis ezt mutathatta a visszajátszás.
A meg nem adott gól pedig mintha megfogta volna a csapatot, nem sikerült már újabb helyzeteket kialakítani, és sajnos a játékunk minősége sem volt olyan, ami kellett volna a pontszerzéshez, így vereséggel kell hazatérnünk.





