Horvát mesterünk, Dean Klafuric értékelte a második helyezett Kecskemét otthonában elért 2–2-es döntetlent.
„Először is, szeretnék gratulálni a játékosaimnak a teljesítményükhöz. Győzelmet érdemeltünk volna, jobban játszottunk, kombinatív összjátékkal tűntünk ki ezen a napon, mondhatni irányítottuk a mérkőzést, több helyzetünk is volt. Mi így szeretnénk játszani és eközben alkalmazkodnunk is kellet, a pályához és a hazaiak játékához. Nem is kérdés, hogy tiszteljük a Kecskemétet, nem a véletlen folytán állnak a dobogó második fokán, de el kell mondanom, hogy számomra ez nem futball volt. Ahogy az én játékosaim játszanak – és nemcsak ezen a találkozón –, azt meg kellenie védenie a játékvezetésnek, mert ahogy mondtam, mi futballozni szeretnénk. Nem rögbit, karatét vagy bármilyen hasonló sportágat szeretnénk játszani, hanem kizárólag azt a futballt, ami ránk jellemző, amiben erősek vagyunk és amivel sikeresek lehetünk”





