Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jobb hetek jönnek

Jobb hetek jönnek

Akadémia

Megjelenés: 2022. 09. 20. 15:29Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Egy pont jött össze U16-os együttesünknek a DVTK és az MTK elleni meccseken.

Az elmúlt héten kettős terheléssel nézett farkasszemet Faltusz Zoltán csapata, amely a hét közepén a DVTK együttesével idegenben csapott össze, utána pedig szombaton az MTK Budapestet fogadta utánpótlásközpontunkban.

Győzelemmel a háta mögött utazott Diósgyőrbe U16-os alakulatunk. Sajnos ezúttal nem sikerült betalálni ellenfelünk kapujába és mivel ellenfelünk sem bizonyult hatékonynak a kapu előtt 0–0-s döntetlennel ért véget a találkozó.

Faltusz Zoltán: – Egy félidő kellett, hogy belerázódjunk a mérkőzésbe, keveset kommunikáltunk védekezésben és kapkodtunk a játék építés során is! Ezt félidőben próbáltuk rendezni, és úgy kimenni a második játékrészre, hogy sokkal tudatosabb teljesítményt produkáljunk. Nagy részben ez sikerült is, kialakítottunk olyan helyzeteket, amivel könnyedén mérkőzést nyerhettünk volna, de maradt a pontosztozkodás a végén.

U16, kiemelt csoport, 2. forduló
DVTK–
BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–0
DVTK Edzőközpont
V.: Kiss Attila

Sárga lap: Oros-Kovács (73.), Szabó Á. (89.), Botos (90.)

Honvéd-MFA: Tompa - Csorba N., Szabó Á., Csóri (Bencsetler, a szünetben), Molnár-Czétényi, Nagy M., Botos, Szénási (Acsai, a szünetben), Szelényi (Bernáth, a szünetben), Oros-Kovács (Seres, 73.), Szlovák


A diósgyőri döntetlent követően a fővárosi ellenfélnek két alkalommal is sikerült betalálni a vezetést és ugyanennyiszer megszerezni a vezetést, ám a pontszerzés mégsem jött össze, miután az MTK előbb egyenlíteni, majd fordítani tudott.

Faltusz Zoltán: – Komoly előrelépést produkáltak a srácok játékban, futószalagon alakítottuk ki a komolyabbnál komolyabb lehetőségeket és ziccereket, könnyedén kellett volna gólokkal nyernünk, de úgymond „csak“ szögletből tudtunk eredményesek lenni, és az a két gól nem volt elég a sikerhez. Védelmi hibáinknak és gyenge helyzetkihasználásunknak köszönhetően vendégsiker született. Tanulságos mérkőzéseken vagyunk túl, egyénileg és a csapatjátékban is megvannak azok a szegmensek, ahol tudatosabbnak kell lenniük a játékosoknak ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát!

U16, kiemelt csoport, 3. forduló
BUDAPEST HONVÉD-MFA–MTK BUDAPEST 2–3 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Mauer János

G.: Bernáth (24., 51.), ill. Cseh (45.), Csucsánszky (69.), Molnár (83.)

Sárga lap: Nagy M. (80.)

Honvéd-MFA: Tompa – Molnár-Czétényi, Bencsetler, Csorba N., Csorba D., Nagy M., Botos (Igricz, 72.), Acsai (Birtalan, 65.), Szlovák (Szelényi, 72.), Oros-Kovács (Seres, 72.), Bernáth


2022. 09. 20. 15:29Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia