Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó visszajelzés

Jó visszajelzés

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 03. 28. 16:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Moldova és Kazahsztán ellen is gólt szerzett Kerezsi Zalán a válogatottban

Két válogatott sikerrel a háta mögött térhet vissza Kispestre Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Eördögh András, Szabó Alex és Kerezsi Zalán, sőt, utóbbi nemcsak a győzelmeknek, hanem két góljának is örülhetett. Előbb a Moldova elleni felkészülési mérkőzésen (2–0) csereként szerezte meg csapata első találatát, majd Kazahsztánban, immár kezdőként bombázott a hálóba a korosztályos Európa-bajnokság selejtezőjének hetedik meccsén (3–0).

„A két kapott gól nélküli győzelem összességében pozitív képet fest a helyzetünkről, igazolja, hogy rengeteg energiát fektetünk bele a csapat sikerébe – mondta Kerezsi Zalán. – Megváltozott a szerepem a pályán, a korábban szélső voltam, míg most a kétcsatáros felállás egyik támadójaként kaptam szerepet, tetszett ez a feladatkör is, az összjátékból is bőven kivehettem a részem. Nyilván az sem elhanyagolható, hogy kétszer voltam eredményes, a válogatottban gólt szerezni különleges érzés, s ahogy mondtam, jó visszajelzéseket kaptunk a társakkal együtt a munkánkat illetően.”

Játékosaink közül Szabó Alex és Benczenleitner Barna mindkét találkozón kezdőként lépett pályára, Kerezsi előbb csere, majd kezdő volt, míg Eördögh András Moldova ellen szállt be a hajrában. A srácokat pedig érthetően fűtötte a bizonyítási vágy, hiszen a válogatottban mindig különleges szerepelni, de  nemcsak ez motiválhatta a őket, hanem hogy az eddigi szövetségi edzőt, Gera Zoltánt Szélesi Zoltán váltotta a kispadon.

„Remélem, sikerült jó benyomást tennünk az új szakvezetőre, látszott, hogy mindenki szeretne élni a lehetőséggel – folytatta a korosztályos válogatottban három találatnál járó Kerezsi Zalán, aki korábban Ciprus ellen volt eredményes. – Természetesen minden edzőnek megvannak a stílusjegyei, mindenkinek más a habitusa, de látni kell, hogy nagy változások nem voltak, fontos a nagyválogatotthoz hasonló felfogás. A három belső védős felállás maradt, a sémák többnyire változatlanok, az a lényeg, hogy tartalommal töltsük meg ezeket a kereteket.” 

A Kazahsztán elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a gólját követően le kellett cserélni Kerezsi Zalánt, de támadónk elárulta, szerencsére nincs komoly baja.

„Az első félidőben ráestem a vállamra, a szünetben még nem is éreztem fájdalmat, a gólom után azonban nem akart kockáztatni a szakmai stáb – tudtuk meg Kerezsi Zalántól. – Az orvosi vizsgálatok majd pontos képet adni, de a lényeg, hogy nincs nagy baj, a célom, hogy mihamarabb a csapat segítségére legyek! A Honvéddal és a válogatottal és két-két győztes meccs és két-két gól van mögöttem, szeretném csapat- és egyéni szinten is így folytatni.”

2024. 03. 28. 16:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia