Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó mérkőzéseket játszottunk

Jó mérkőzéseket játszottunk

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 18. 18:47Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A csapatépítés szempontjából és a taktikai gyakorlást illetően is hasznos volt a horvátországi edzőtábor

Ha csak a számokat nézzük, akkor öt mérkőzést vívott csapatunk a horvátországi edzőtábor során, amelyeken egy vereséget szenvedett, kétszer ikszelt, egyszer győzött, míg a Kolubara ellen 1–0-s kispesti vezetésnél szakadt félbe a találkozó, de ennél sokkal fontosabb, hogy 11 napot tölthetett együtt Dean Klafuric gárdája.

„A csapatépítés szempontjából is nagyon hasznos ez a másfél hét, közelebb kerültek egymáshoz a játékosok, volt egy hosszabb, előremutató megbeszélésünk is, sokat segített ez az időszak a harmónia, a megfelelő hangulat kialakításában, és emellett taktikai szempontból is jó munkát végeztünk – mondta vezetőedzőnk. – Elértük a kitűzött céljainkat, jó mérkőzéseket játszottunk, mindenki megkapta a megfelelő terhelést, előbb 45-45 percet kaptak a játékosok, majd a kerettagjaink jelentős része két teljes meccset tölthetett a pályán. Megfelelően hajtottuk végre a megbeszélt taktikai elemeket, meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, elégedett vagyok.“

Dean Klafuric még decemberben elmondta, hogy a téli labdarúgó-világbajnokság miatt hosszú nyúló, kétrészes felkészülés első szakaszában a védekezés fejlesztése lesz terítéken, míg a második időszakban, január a támadójátékot kell fejleszteni. Csapatunk mindkét területen lépett előre, szervezett, lendületes, fegyelmezett futballt mutattunk be, ami persze nem jelenti azt, hogy minden tökéletes volt és ne lehetne még javulni.

„A bajnoki rajtig hátralevő időben ezen az úton kell továbbmennünk! Kielemezzük majd a meccseket, megbeszéljük a tapasztalatokat, tanulságokat, és ahol szükséges, ott tovább finomítjuk a játékunkat – hangsúlyozta Dean Klafuric, aki a fiatalokra is kitért. – Rengeteg tehetséges játékosunk van, amit az edzőtáborozás során is láthattunk, az pedig teljes normális, hogy fiataloknak még hullámzó a teljesítményük. Az a feladatunk, hogy minél több információt, tudást adjunk át nekik, hogy amikor lehetőséghez jutnak, akik meg tudják mutatni, mire képesek. A folytatásban is az a feladatunk, hogy fejlesszük őket, rengeteg munka áll előttük, de hiszek benne, hogy hosszú távon sokat adhatnak a Honvédnak, és fontos, hogy az akadémisták minél többet együtt készüljenek az első csapat tagjaival.“

2023. 01. 18. 18:47Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub