Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó helyre került

Jó helyre került

Klub

Megjelenés: 2024. 09. 06. 18:26Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

„A legfontosabb, hogy masszív és stabil együttes legyünk“

Válogatott védővel erősödik csapatunk, miután szabadon igazolható játékosként csatlakozik a Budapest Honvéd FC-hez Hangya Szilveszter!

A 30 esztendős bal oldali védő 10 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, az elmúlt hat esztendőben pedig a Fehérvár FC-t erősítette, a piros-kékek színeiben Magyar Kupát nyert (a döntőben éppen a Honvédot legyőzve), illetve ezüst- és bronzérmes is volt az OTP Bank Ligában.

„Patinás klub a Honvéd, amikor képbe került a csapat, nem is gondolkoztam sokáig, tökéletesek a körülmények, a legmegfelelőbb helyre kerültem ahhoz, hogy visszanyerjem a régi formámat – kezdte Hangya Szilveszter, akinek 2023 novemberében műtötték meg a térdét, s a tavaszi szezon végén térhetett vissza. – Az előző szezon utolsó öt bajnokiján már keretben voltam, április óta teljesen egészséges vagyok. Hosszú út van mögöttem, az elmúlt időszakban pedig már csak arra koncentráltam, hogy próbáljam magam szinten tartani. Az III. Kerülettel is készültem, szeretném megköszönni nekik, hogy befogadtak, támogattak, ezen kívül pedig egyedül is sokat edzettem, hogy megfelelő állapotban legyek. Nagyon várom már, hogy újra pályára lépjek! Hat évet voltam Fehérváron, éreztem már, hogy új impulzusra lenne szükségem, úgy vélem, Kispest a megfelelő hely ehhez, mindent meg fogok tenni a Honvéd sikeréért.“

Hangya Szilveszter pályafutása Bajáról indult, majd az MTK-nál nevelkedett, a kék-fehérek színeiben lett felnőttjátékos, futballozott Dunaújvárosban és a Vasasnál, míg 2018 és 2024 között a Fehérvár labdarúgója volt. A válogatottban a Svédország elleni felkészülési mérkőzésen debütált 2016-ban még Bernd Storck irányítása mellett, míg Marco Rossi hat találkozón küldte pályára.

„A fiatalokat még meg kell ismernem, de a rutinosabb kerettagok közül jó pár játékost ismerek korábbról, akár a válogatottból vagy éppen ellenfélként. Laczkó Zsolt csapattársam volt a Vasasban, ismerem Holman Dávidot, Vernes Richárdot, Branko Pauljeviccsel nagyon sokat küzdöttünk egymás ellen, de Ene Kornéllal is találkoztunk a pályán – mondta Hangya Szilveszter. – Ami az egyéni céljaimat illeti, szeretnék minél több időt a pályán tölteni! Az elmúlt szezon kimaradt, míg a 2021-es Európa-bajnokság előtt eltörött a bokám, szóval most az a legfontosabb, hogy egészséges legyek, sokat játsszak és a teljesítménnyel segítsek a Honvédnak. Csapatszinten a legfontosabb, hogy masszív és stabil együttes legyünk és minél jobb helyezést szeretnénk elérni!"

HANGYA Szilveszter
Született: 1994. január 2.
Poszt: bal oldali védő
Magasság/súly: 176 cm/73 kg
Mezszám: 33
Korábbi klubjai: Bajai Labdarúgó SE, Kinderball SE, MTK Budapest, Dunaújváros FC, Vasas FC, Fehérvár FC
Kiemelkedő eredmények: OTP Bank Liga-2. (2019/2020), 2x OTP Bank Liga-3. (2016/2017, 2020/2021), Magyar Kupa-győztes (2018/2019)
Válogatottság: 10/0
NB I-es mérkőzés: 159 (3 gól, 9 gólpassz)
NB II-es mérkőzés: 15

2024. 09. 06. 18:26Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub