A Gyirmót elleni mérkőzést követően a Budapest Honvéd (utolsó előtti alkalommal hazai környezetben a szezonban) a Kisvárdát fogadja szombaton 17:00 órától a Bozsik Arénában, az OTP Bank Liga 30. fordulójában. Három nappal később pedig május 3-án, kedden 18:30-tól Székesfehérváron, a Mol Fehérvár vendégeként lép pályára csapatunk – mindkét találkozóra elérhetők a belépők szurkolóink számára.
A Kisvárdával szembeni összecsapásra a szokásos helyen és időben, így kedden és pénteken a Bozsik Arénánál, míg csütörtökön a Kispesti Futball Házban tudjátok megvenni a belépőket. Anyák napja alkalmából a családi szektorokba (C3-C4) a 18 év alattiak számára váltható 0 forintos regisztrációs jegy mellé további 0 forintos belépő jár a hölgy kísérőknek is. A kedvezményt csak a személyes jegyvásárlás során tudjátok igénybe venni.
A Fehérvár elleni találkozóra online és személyesen is megvásárolhatjátok a belépőket, elővételben normál áron 2500, kedvezménnyel (hölgy, diák és nyugdíjas) 2000 forintért. A tizennégy éven aluliak számára ingyenesen megtekinthető a meccs, azonban regisztrációs jegyet váltani kell hozzá, amely csak személyesen érhető el, míg a mérkőzés napján számukra 1000 forintba kerülnek a belépők. A helyszínen a teljes árú belépő 3500, a kedvezményes 3000 forint. Szurkolóink számára egy vendégpénztár lesz nyitva a stadionnál (amely a kapukkal együtt 17:00 órakor nyit), így a kedvezményes ár és a sorban állás elkerülése végett javasoljuk az elővételes jegyvásárlást.
A jegypénztárak nyitvatartása április 25–29. között:
Bozsik Aréna
Kedd, péntek: 15:00–19:00
Szombat: a Bozsik Aréna pénztárai három órával a Honvéd–Kisvárda mérkőzés kezdete előtt, 14:00 órakor nyitnak
Kispesti Futball Ház
Csütörtök: 16:00–20:00
(A Kispesti Futball Házban a klubkártyákat is kiválthatjátok, kérjük, regisztráljatok előre, gyorsítva ezzel a helyszíni ügyintézést! Regisztrálni itt tudtok: https://klubkartya.mlsz.hu/)
A Honvéd Shop nyitvatartása:
Hétfő: 9:00–14:00
Kedd: 14:00–19:00
Szerda: zárva
Csütörtök: 9:00–14:00
Péntek: 14:00–19:00
Szombaton a Honvéd Shop hat órával a mérkőzés kezdete előtt, 11:00 órakor nyit





