Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ízig-vérig kispesti – Videó

Ízig-vérig kispesti – Videó

Klub

Megjelenés: 2024. 04. 02. 22:10Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Legendánk szobránál emlékeztünk Puskás Ferencre – fotókkal

Kötelességünk emlékezni Puskás Ferencre, ez azonban igazából nem kötelesség, hanem megtiszteltetés és egyben felelősség, hogy ápolhatjuk, ápoljuk Kispest leghíresebb szülöttének emlékét.

Ennek jegyében idén megtartotta XIX. Kerületi önkormányzat és klubunk az immár hagyományos ünnepséget, amely során Puskás Ferenc születésének évfordulója alkalmából megkoszorúzzuk minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának szobrát a KöKi bevásárlóközpont előtt, amely 2013-as avatásakor Budapest első köztéri Puskás-szobra volt, s amelyet a tavaly elhunyt kispesti művész, Kristóf Lajos készített.

„Puskás Ferenc nemcsak Kispest díszpolgára és egy nagyszerű sportoló, hanem ízig-vérig kispesti volt“ – mondta Gajda Péter, Kispest polgármestere Puskás Ferenc kapcsán, hozzátéve, hogy amikor hazatért az első útja a stadionba vezetett, ez is azt mutatja, hogy szívében örökre kispesti maradt.

„Sorolhatnám hosszasan a sikereit, azonban mindenki tisztában van az eredményeivel és nem is könnyű róla újat mondani, amit viszont mindenképpen kiemelnék, az az emberi oldala – méltatta beszédében Puskást Ferencet Kaszás Kálmán, klubunk krónikása. – Alfredo Di Stefano mondta róla, hogy játékosként és emberként és tízes volt, de azt a történetet is említhetném, amikor az utcán látott egy didergő embert, levette a szép kabátját és ráterítette, amikor pedig megkérdezték tőle, hogyhogy odaadta azt a drága, márkás kabátot, csak annyit mondott »Mert neki nagyobb szüksége van rá, mint nekem«, ez pedig sokat elmond róla.“


Gajda Péter és Kaszás Kálmán után a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Sipos Jenő szóvivő, majd Bihari Péter a Puskás Ferenc Általános Iskola igazgatója mondott beszédet, az emlékezés hangjai után pedig a résztvevők megkoszorúzták Puskás Ferenc szobrát: Kispest önkormányzatának képviseletében Gajda Péter polgármester, illetve Vinczek Györgyé s Varga Attila alpolgármestere; a Budapest Honvéd FC képviseletében Szurgent Lajos, Kaszás Kálmán és Rác Benedek; az MLSZ képviseletében Sipos Jenő szóvivő; a Puskás Iskola képviseletében Bihari Péter igazgató és Czékmán Balázs intézményvezető-helyettes; a nemzetközi Puskás-alapítvány képviseletében Mravik Gusztáv főtitkár; a kispesti Székelyország Tündérkertje Látványpark képviseletében Bacsó András.


2024. 04. 02. 22:10Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub