Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Izgatott várakozás

Izgatott várakozás

Klub

Megjelenés: 2024. 05. 17. 09:07Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Óriási hittel és becsvággyal kell pályára lépni a Puskás-Suzuki-kupán

Különleges pünkösdi hétvégére készül az U17-es csapatunk, hiszen Bene Ferenc legénysége péntektől hétfőig Európa egyik legrangosabb korosztályos tornáján, a Puskás-Suzuki-kupán szerepel Felcsúton.

A megméretés csütörtökön rajtol, a sorsolás szeszélye azonban úgy hozta, hogy a mieink pénteken lépnek először pályára, így pihenőnap nélkül kell majd lejátszaniuk a négy, 2x30 perces mérkőzést. Hármat a csoportkörben, ahol sorrendben a Panathinaikosz, a Juventus és a Sporting lesz a riválisunk, majd zárásként jön a hétfői helyosztó.

Az eddigi megrendezett 15 kiírásból 5 alkalommal a Honvéd fiataljai diadalmaskodtak, aki további három évben szereztek érmet, szóval a másfél évtized alatt a tornák több mint felén dobogóra állhattunk.

„Izgatottan várjuk az újabb nemzetközi mérkőzéseket! – mondta Bene Ferenc, U17-es csapatunk vezetőedzője. – A tornának a tapasztalatok szerzéséről, és a felnőtt futballhoz közelítő mérkőzés intenzitásról kell szólnia, szeretnénk szervezett és odaadó játékkal felnőni a feladathoz! Ennek a korosztálynak már nem okozhat gondot a külföldi csapatokkal való megméretés, hiszen túl vannak már jó néhány hasonló mérkőzésen. Egy életre szóló élményre számíthatnak a futballistáink, a tornán a folyamatos és teljes koncentráció mellett óriási hittel és becsvággyal az utolsó energiájukat is beleadva kell fellépniük a srácoknak! Hangsúlyozom, mindegyik ellenfelünk ellen a saját, bátor játékunkat fogjuk játszani, és nem változtatunk az alapelveinken, a nyomás és az eredménykényszer inkább a nagynevű ellenfeleinken lesz!“

16. PUSKÁS-SUZUKI-KUPA
A-csoport: Real Madrid (spanyol), KRC Genk (belga), Rangers FC (skót), Puskás Akadémia
B-csoport: Sporting CP (portugál), Juventus FC (olasz), Panathinaikosz (görög), BUDAPEST HONVÉD

A Budapest Honvéd csoportmérkőzései

Május 17., péntek, 15:15: Panathinaikosz–Budapest Honvéd
Május 18., szombat, 13:00: Budapest Honvéd–Juventus
Május 19., péntek, 15:15: Sporting–Budapest Honvéd
Május 20., hétfő: helyosztók
A mérkőzéseket a Puskás Akadémia streamen keresztül közvetíti.

A Budapest Honvéd eddigi helyezései:

1. 2010, 2011, 2012, 2015, 2016
2. 2009
3. 2013, 2021
4. 2008, 2014, 2017
5. 2019
6. 2022
8. 2018

Az eddigi győztesek:

5: Budapest Honvéd, Real Madrid
1: Ferencváros, Genk, Flamengo, PAFC

2024. 05. 17. 09:07Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia