Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Itthon kezdünk

Itthon kezdünk

Klub

Megjelenés: 2022. 06. 30. 15:58Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Zalaegerszeg érkezik a szezonnyitón a Bozsik Arénába

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette az OTP Bank Liga 2022/2023-as idényének sorsolását. Eszerint csapatunk hazai pályán kezdi a szezont, július utolsó hétvégéjén (július 29–31.) ugyanis a Zalaegerszeg érkezik a Bozsik Arénába. (A mérkőzések pontos napját és kezdési időpontját később, a televízióval történt egyeztetések után jelöli ki a versenybizottság).

Augusztusban további öt (négy hétvégi és egy hétközi) mérkőzés vár majd a csapatra, idegenben először a MOL Fehérvár vendégeként szerepelünk, majd érkezik a Paks, aztán az újonc Vasas, illetve a Ferencváros otthonába látogatunk és az Újpest elleni hazai találkozóval zárjuk a nyarat. Érdekesség, hogy a három fővárosi riválisunkkal egymás után játszunk majd (Vasas, Fradi, Újpest sorrendben), továbbá az elmúlt három idényből kétszer is Felcsúton zártuk a bajnokságot, ami most sem lesz másként, a szezon utolsó találkozóját 2023 májusának végén vívjuk a PAFC otthonában.

Az év végi katari világbajnokság miatt hamarabb zárul az őszi szezon, a 16. forduló mérkőzéseit november 10–12-én rendezik, a bajnokság pedig 2023. január 27–29-én folytatódik.

Az új szezonra hamarosan indul a bérletárusítás, erről bővebben holnap olvashattok majd a honlapunkon!


OTP BANK LIGA 2022/2023

1. forduló, 2022. július 29–31.
Budapest Honvéd–ZTE
Bozsik Aréna

2. forduló, augusztus 5–7.
MOL Fehérvár–Budapest Honvéd
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó

3. forduló, augusztus 12–14.
Budapest Honvéd–Paks
Bozsik Aréna

4. forduló, augusztus 19–21.
Vasas–Budapest Honvéd
Illovszky Rudolf Stadion

5. forduló, augusztus 26–28.
Ferencváros–Budapest Honvéd
Groupama Aréna

6. forduló, augusztus 30–31.
Budapest Honvéd–Újpest FC
Bozsik Aréna

7. forduló, szeptember 2–4.
Kisvárda–Budapest Honvéd
Kisvárda, Várkerti Stadion

8. forduló, szeptember 9–11.
Budapest Honvéd–Kecskemét
Bozsik Aréna

9. forduló, szeptember 30–október 2.
DVSC–Budapest Honvéd
Debrecen, Nagyerdei Stadion

10. forduló, október 7–9.
Budapest Honvéd–Mezőkövesd
Bozsik Aréna

11. forduló, október 14–16.
PAFC–Budapest Honvéd
Felcsút, Pancho Aréna

12. forduló, október 21–22.
ZTE–Budapest Honvéd
Zalaegerszeg, ZTE Aréna

13. forduló, október 28–30.
Budapest Honvéd–MOL Fehérvár
Bozsik Aréna

14. forduló, november 4–6.
Paks–Budapest Honvéd
Paks

15. forduló, november 8–9.
Budapest Honvéd–Vasas
Bozsik Aréna

16. forduló, november 11–13.
Budapest Honvéd–Ferencváros
Bozsik Aréna

17. forduló, 2023. január 27–29.
Újpest–Budapest Honvéd
Szusza Ferenc Stadion

18. forduló, február 3–5.
Budapest Honvéd–Kisvárda
Bozsik Aréna

19. forduló, február 10–12.
Kecskemét–Budapest Honvéd
Kecskemét, Széktói Stadion

20. forduló, február 17–19.
Budapest Honvéd–DVSC
Bozsik Aréna

21. forduló, február 24–26.
Mezőkövesd Zsóry–Budapest Honvéd
Mezőkövesd, Városi Stadion

22. forduló, március 3–5.
Budapest Honvéd–PAFC
Bozsik Aréna

23. forduló, március 10–12.
Budapest Honvéd–ZTE
Bozsik Aréna

24. forduló, március 17–19.
MOL Fehérvár–Budapest Honvéd
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó

25. forduló, március 31–április 2.
Budapest Honvéd–Paks
Bozsik Aréna

26. forduló, április 7–9.
Vasas–Budapest Honvéd
Illovszky Rudolf Stadion

27. forduló, április 14–16.
Ferencváros–Budapest Honvéd
Groupama Aréna

28. forduló, április 21–23.
Budapest Honvéd–Újpest
Bozsik Aréna

29. forduló, április 28–30.
Kisvárda–Budapest Honvéd
Kisvárda, Várkerti Stadion

30. forduló, május 5–7.
Budapest Honvéd–Kecskemét
Bozsik Aréna

31. forduló, május 12–14.
DVSC–Budapest Honvéd
Debrecen, Nagyerdei Stadion

32. forduló, május 19–21.
Budapest Honvéd–Mezőkövesd
Bozsik Aréna

33. forduló, május 26–28.
PAFC–Budapest Honvéd
Felcsút, Pancho Aréna

A mérkőzések pontos napját és kezdési időpontját később jelöli ki a versenybizottság.



2022. 06. 30. 15:58Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub