Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Indulhat a munka!

Indulhat a munka!

Klub

Megjelenés: 2023. 06. 19. 19:17Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Schimmer Szabolcs és Djordje Kamber lesz Pinezits Máté asszisztenedzője

Új vezetőedzőnk, Pinezits Máté irányításával kezdte el a felkészülést a 2023/2024-es szezonra a Budapest Honvéd FC, játékosaink az első napon pedig nemcsak az új szakvezetővel, hanem a stábjával is megismerkedhettek.

Pinezits Máté munkáját két asszisztensedző segíti majd, klubunk legendája Djordje Kamber és Schimmer Szabolcs, aki Szombathelyről érkezik Kispestre. A 39 esztendős szakember játékosként a Haladást erősítette, 236 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, edzői pályafutását pedig a Király SE-nél kezdte, ahol hét esztendőn keresztül dolgozott, előbb fiatalabb, majd idősebb korosztályokkal, volt egyéni képzésért felelős szakember és vezetőedző is.

Mellettük továbbra is a stáb tagja lesz Vlada Avramov kapusedző és Lázár Zsolt, utóbbi a jövőben sporttudományos vezetőként dolgozik, az erőnléti edzőnk a Magyar Futball Akadémiáról érkező Szabados Krisztián lesz, míg videóelemzőként továbbra is Sinkó Balázs segíti az első keret munkáját.

2023. 06. 19. 19:17Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub